Egyre bátrabb az orosz jegybank

orosz jegybank
Orosz jegybank logója
Vágólapra másolva!
150 bázispontot vágott az orosz jegybank az irányadó kamatrátán, ami meghaladta az piac által várt 100 bázispontos mértéket. Így most már 12,5 százalékra csökkent a jegybanki alapkamat.
Vágólapra másolva!

A lépés önmagában nem meglepő, hisz az orosz jegybank minél gyorsabban szeretne visszatérni az alacsonyabb kamatszintekhez, hisz a GDP jelentős visszaesésben van, az elmúlt időszakban tapasztalható erősödő rubel pedig ellensúlyozhatja az áprilisban is 16,5% százalékon álló inflációt. A jegybank amúgy jövő ilyenkorra 8 százalék alatti, 2017 végére pedig 4 százalék körüli inflációt vár - áll a kamatdöntő ülés utáni kommentárban.

Ennek megfeleően a jegybank további kamatvágásokat helyezett kilátásba, illetve a rubel gyengeségét kedvező folyamatnak tartja.

Dráma volt tavaly

Tavaly ősszel és télen kellett a kamatemelés eszközéhez nyúlni az orosz jegybanknak, amikor is a rubel drámai gyengülésének próbálták útját venni. December közepén például történelmi jelentőségű kamatemelést hajtott végre az orosz jegybank egy 650 bázispontos emelés formájában.

Az orosz jegybanki alapkamat alakulása 2013 óta Forrás: Tradingeconomics.com, Central Bank of Russia

Azóta pedig folyamatosan igyekszenek normalizálni a kamatszintet, pláne, hogy a rubel árfolyama is kezd megnyugodni. Az elmúlt 3 hónapban közel 27 százalékot tudott erősödni az orosz fizetőeszköz a dollárral szemben, így a legjobban teljesítő devizák között van. Persze volt honnan erősödni, pláne, hogy a 'békeidőkben' tapasztalható 30 körüli USDRUB árfolyamhoz képest még így is közel 70 százalékkal gyengébb árfolyamon (51 körül) kereskednek a rubellel.

USDRUB napos árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Az erősödő rubel amúgy pozitívan hathat a Richter és részben az Otp működésére is.