Nagy pofon érik a bóvli kötvények piacán

2015.05.05. 12:34

Carl Icahn szerint nevetségesen magas szintre emelkedtek már a magas hozammal kecsegtő, ám bóvli kategóriába tartozó vállalati kötvények árfolyamai, és óriási veszélyek leselkednek a most ebbe fektetőkre. De a részvénypiacokkal kapcsolatban is aggodalmát fejezte ki a neves befektető.

Érik egy nagyobb pofon

Az aktivista befektető a Wall Street Week című műsorban adott interjúban kifejtette, hogy a jelenlegi részvénypiaci kilátásokat pesszimistán szemléli, éppen ezért már elkezdte fedezni a meglévő pozíciót. Van is mit, hisz Icahn többek között kb. 7 milliárd dollárt érő Apple részvénycsomaggal rendelkezik, amit még 2013 nyarán kezdett el kiépíteni, és azóta ez az egyetlen részvény, amiből egyet sem adott el. De számos más tőzsdei vállalatban is meghatározó pozíciókkal rendelkezik.

Aktivista befektető
Az aktivista befektető olyan személy, aki nagy mennyiségben vásárol a kiszemelt cég részvényéből, hogy aztán befolyásolni tudja stratégiáját. Ezek a cégek gyakran alulértékeltek, és az aktivista úgy próbálja növelni a részvényesi értéket, hogy saját embereit ülteti az igazgatóságba, és megpróbálja rákényszeríteni a menedzsmentet, hogy az ő elképzelése szerint alakítsák a stratégiát. Gyakran javasolja az osztalékfizetés vagy a részvény visszavásárlás emelését, költségek csökkentését, vagy az egyes üzletágak leválasztását. Ilyen ismertebb nevek Carl Icahn, David Einhorn, Daniel Loeb, vagy éppen a Pershing feje, Bill Ackman.

Icahn meglátása szerint viszont sokkal nagyobb probléma lehet a bóvli kötvények piacán, ahová még most is áramlik a pénz a globális hozamvadászat hatására. Szerinte a befektetők már nem is mérlegelik a kockázatokat, csak az számít, mivel tudnak magasabb elvárt hozamot elérni a fejlett jegybankok zéró kamatszintje mellett.

Ha egyszer jön a felismerés és beindul a lejtmenet, akkor hirtelenjében nagyon sokan fogják a kijáratot keresni

- jegyezte meg az aktivista befektető a vele készített riportban. Tőzsdei nyelvre lefordítva ezt, ha beindul az árfolyamesés, akkor az a bizonyos ajtó nagyon szűk lehet, egymásra licitálva próbálnak majd megszabadulni a bóvli értékpapíroktól a befektetők, jelentős mélységekbe taszítva az árfolyamokat. 

Carl Icahn, a milliárdos aktivista befektető egy 2014-es fotónForrás: Reuters

Saját részvény vásárlásokról is véleményt alkotott

Icahn több témát is érintett a Wall Street Week című műsorban. Többek között nem értett egyet a világ legnagyobb alapkezelőjének, a Black Rock vezérigazgatójának azon véleményével, mely szerint az amerikai vállalatok túl nagy hangsúlyt helyeznek a saját részvény vásárlásokra, ahelyett, hogy inkább a hosszú távú működésre és befektetésekre koncentrálnának.

Köztudott, hogy évről évre rekordokat dönt a tengerentúli vállalatok ilyen programja, az Apple épp múlt héten jelentette be, hogy az eddig 90 milliárdról 140 milliárd dollárra növeli a saját részvény vásárlásokra fordított keretet. Az ilyen jellegű programok jelentős támogatást és löketet adtak a részvényárfolyamoknak, nem is beszélve arról, hogy mesterséges eredményjavulást tesznek lehetővé, ami szintén nem tarthat örökké. 

Hosszabb távon javulhatnak az energiaszektor kilátásai

Icahn szerint az energiaszektor jelentős problémákkal küzd jelenleg, és 3-4 évbe is beletelhet, amíg talpraáll. Sőt, rövid távon még rosszabb helyzet is elképzelhető.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK