Beindult az európai kötvénypara

ijedtség befektetés félelem küzdés támadás
Vágólapra másolva!
Az elmúlt két hét nem a kötvény befektetők időszaka volt Európában. A német hozamok elstartoltak a nulla kamatszintek mellől, és jelenleg a 10 éves kötvények már fél százelékos hozam mellett cserélnek gazdát. Ez elsőre talán nem tűnik soknak, azonban ez a 10 éves német hozamok megtízszerezését jelenti rövid időn belül, írja friss blogbejegyzésében Hozam Vadász. 
Vágólapra másolva!

A többi európai kötvény is kivétel nélkül lekövette a korrekciót a hozamokban. Részben a rossz hangulatnak, részben a magasabb hozamkörnyezet beárazása miatt a részvénypiacok is immár közel 10 százalékot korrigáltak áprilisi/történelmi csúcsuktól.

DAX-index napos árfolyamgrafikon Forrás: Investing.com

Hozam Vadász szerint az esést két ok indokolta. Egyik részről mindkét eszközosztály jelentősen túlvetté vált az első negyedévben, másrészről a kontinens gazdaságának megítélése, illetve a gazdasággal kapcsolatos várakozások változtak, pozitív irányba. Bár ennek nem feltétlenül kellene esést produkálni a részvénypiacokon, a fent említett okok miatt ez sem extravagáns a jelenlegi környezetben. Hosszabb távon ez épp jó fundamentumot adhat egy hosszabb távú részvénypiaci emelkedésnek, ráadásul egy jó beszállási pontot is a korrekció lecsengése után.

Lecsengőben az eufória

A kötvénypiacokon már annál indokoltabb volt az esés. Az emelkedést megelőzően az európai hozamgörbék szinte teljesen kilaposodtak. Röviden ez azt jelentette, hogy a piac a kötvényekben hosszú távon is stagnációt árazott. Hosszabban, a kötvényhozamokban - mások mellett - az inflációs várakozásokat is árazza a piac. Hosszabb távon az árszintek emelkedése kommulált kéne, hogy legyen, ezért is (és kockázati okok miatt) magasabbak normál esetben a hosszabb lejáratú papírok éves hozamai. A lapos hozamgörbe így a hosszabb távú stagnálás árazásáról árulkodik, hiszen a kommulált infláció is alig tér el az egyszeritől. Jelenleg egy sokkal „egészségesebb” hozamgörbét látunk, mely egyre meredekebb a hosszú végén.

Voltak jelek

A várakozásokról már a hónapok óta pozitív piaci hangulatindexek is árulkodtak. Mindkét indikátor (hangulatindex, hozamgörbe) tekinthető önmegvalósító gazdasági tényezőnek, hiszen ha pozitívak a várakozásaim, előre emelni fogom az árakat, ami valóban felpörgeti az inflációt és a fogyasztást. Az amerikai hozamoktól azonban még így is jelentősen eltérnek az európai kötvények hozamai. Jól látható, hogy az euróválság előtt a német és amerikai hozampálya szépen együtt mozgott, majd az európai recessziótól való félelem hatására a két görbe eltávolodott egymástól. Ezt a trendet is sikerült megtörni a mostani korrekcióval.

A 10 éves amerikai és német állampapírhozamok, illetve a köztük lévő spread alakulása 2007 óta Forrás: FED St. Louis adatbázis, Hozam Vadász

További pozitív hír volt a 36 hónapos trendet megtörő növekvő hitelállomány márciusban. A piacokra kinyomtaott euró milliárdok a jelek szerint valóban megteszik hatásukat. Az év első negyedévében mind a betéti, mind a hitelállomány nőtt a pénznyomtatás hatására, ám a hitel/betét mutató így is enyhén javulni tudott.

Végre növekvő hitelállomány az eurózónában - 36 hónapos trend tört meg Forrás: EKB adatbázis, Hozam Vadász