170 milliárdot fizet ügyfeleinek az OTP

OTP Bank, bankfiók
OTP bankfiók
Vágólapra másolva!
Az OTP bankcsoport 1,9 milliárd forintos eredményt ért el az első negyedévben, szemben az előző negyedév 10,9 milliárdos eredményével, közölte az OTP. A bankcsoport vezetősége elégedett a negyedéves eredményekkel. Az elszámolás és a forintosítás következtében az OTP csoport ügyfelei mintegy 170 milliárd forintra jogosultak.
Vágólapra másolva!

A jelentős visszaesést az adózás utáni korrekciós tételek magyarázzák. Az első negyedévben kellett elszámolni a teljes magyar (illetve negyedéves szlovák) bankadót, ami 28,7 milliárd forintjába került a bankcsoportnak.

A korrigált első negyedéves adózott eredmény 28,3 milliárd forint volt, amely az előző negyedévnek közel a háromszorosa, de

az előző év azonos időszakához képest 20 százalékos visszaesés,

derül ki az OTP közleményéből. A működési költségek 12 százalékkal csökkentek, így a működési eredmény 8 százalékkal nőtt.

A konszolidált teljesítő hitelállomány az előző negyedévhez képest csökkent, a betétállomány stagnált, míg a bank likviditási- és tőkehelyzete erős, közölte a bankcsoport.

Elégedett az OTP

Az eredmények jobban alakultak, mint az elemzői várakozások voltak, és a menedzsment is elégedett ezzel, mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes. A bankadó -28,7 milliárd forintja mellett a romániai Banca Millenium akvizíciójának 1,6 milliárd forintos pozitív hatása volt, hiszen a vételár a saját tőke alatt volt.

Az adózás előtti eredmény 21 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A csökkenő bevételek két okra vezethetőek vissza Bencsik László szerint: az egyik az orosz-ukrán árfolyamokkal kapcsolatos, illetve a csökkenő orosz bevételekkel, míg a másik szerint csökkent a kamatozó állomány, azaz

a banki elszámolást követően csökkent a hitelállomány.

Az elszámolás nagy része követeléscsökkenésben valósult meg, mondta a vezérigazgató-helyettes.

A közép-kelet-európai régióban és Magyarországon többet hitelezünk, mondta Bencsik László, de Oroszországban és Ukrajnában csökken a teljesítő hitelállomány, így az OTP mindkét országban visszafogta a hitelezést.

Jobban alakultak az eredmények, mint ahogy az elemzők várták Forrás: MTI/Manek Attila

Csökkenő törlesztőrészletek

Sokféle információt lehet látni, hallani arról, hogy mennyit kaptak vissza az ügyfelek az elszámolás kapcsán, mondta a vezérigazgató-helyettes. Szerinte a legjobb viszonyítási alap az, hogy mi lett volna, ha nincs forintosítás, elszámolás, de még ezt is torzítja az árfolyamgát léte. Szerinte

egy tipikus svájci frank-jelzáloghitelesnek 37,1 százalékkal csökkent a törlesztőrészlete:

az elszámolással 17,3 százalékkal, a forintosítással 13,2 százalékkal, míg a hiteldíjak csökkenésével 12,4 százalékkal csökken.

Az élő deviza ügyletekre elszámolt visszatérítés (tartozáscsökkentés és pénzvisszafizetés) 85 milliárd forintot tett ki, továbbá 26 milliárd forintot fizettünk ki azoknak a devizahiteleseknek, akiknek az elmúlt öt évben szűnt meg a szerződése, mondta Bencsik László. Az OTP csoport ügyfelei mintegy

170 milliárd forintra jogosultak az elszámolás és a forintosítás miatt,

míg a konszolidált eredményt és a részvényesek vagyonát 185 milliárd forinttal csökkenti adó előtt. Az elszámolás és forintosítás hatására 10 milliárddal csökken a bankcsoport éves nettó kamateredménye.

500 ügyfélnek mégis nőtt

Statisztikailag nem mérhető azoknak a száma, akiknek nőtt a törlesztőrészletük az elszámolás miatt, válaszolta újságírói kérdésre Bencsik László.

340 ezer ügyfélből ötszáznak nőtt a törlesztőrészlete,

elsősorban a jen hitelesekről van szó, mondta. Ez tízezer lakáshitelesből 14-et érint. Aki belépett az árfolyamgátba – a hitelesek mintegy fele –, azoknak a törvény szerint sem nőhet az árfolyamgát időszaka (5 év) alatt a törlesztője, de az emelkedés e szabály nélkül is alig 2 százalék lenne az OTP szerint.

Korábban Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető egy bizottsági ülésen arról beszélt, hogy a devizahitelesek 51 százalékának egyértelműen csökken a törlesztőrészlete, 26 százaléknál változatlan maradt. A bizottsági ülésen az is elhangzott, hogy a fennmaradó 23 százaléknál a „a törlesztőrészlet változása bizonytalan”. Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint ez az árfolyamgátas ügyfelek miatt van.