Mégsem adóztatják meg a borravalót

Vágólapra másolva!
A román kormány eltörli a borravaló néhány napja bevezetett megadóztatását, ehelyett átalányadót vezet be, amely korábban is hatályban volt - jelentette be pénteken Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter.
Vágólapra másolva!

Pénteken szakmai egyeztetést tartottak a borravaló megadóztatásáról, ezt követően jelentette be a miniszter, hogy eltörlik a borravalóra kivetett 16 százalékos adót. Elmondása szerint azért, mert azt "nem lehet alkalmazni minden területen"

Romániában a hónap elejétől volt hatályban a borravaló megadóztatásáról szóló sürgősségi kormányrendelet, amelyet az ombudsman pénteken megtámadott az alkotmánybíróságon az adóellenőrzéskor megállapított kihágás alapján kirótt bírságok miatt.