Járadékot fizetnek a rákbetegeknek

daganatos beteg sugárkezelése, rák, tumor,
Vágólapra másolva!
Az új, kifejezetten daganatos betegségekre kifejlesztett biztosítás köthető az Unionnál. Már járadékok is fizetnek a kritikus 1,5 évre.
Vágólapra másolva!

Magyarországon több mint egy millióan küzdöttek rosszindulatú daganatos betegséggel az elmúlt évtizedben. A betegek száma évről-évre nő, 2012-ben már minden napra 17 új megbetegedést regisztráltak. A munkából való kiesés, a gyógyszerek ára és kezelésekkel járó kiadások egyre komolyabb anyagi terhet jelent a betegeknek és családjának.

Az Union Biztosító új kiegészítő biztosítása a betegség megállapításakor járó egyösszegű kifizetés mellé elsőként kínál a kezelés megkezdését követő másfél évre folyamatos havi járadékot is - derül ki az Union közleményéből.

Járadék 1,5 éven át

Korábban csak olyan biztosítás létezett Magyarországon erre az esetre, amely a betegség diagnosztizálásakor egyösszegű térítést nyújtott. Az Union elsőként vezetett be olyan terméket a piacon, amely a kezdeti nagy összegű térítés mellett 18 hónapon keresztül folyamatos járadékot is nyújt.

mondta dr. Szántó István onkológus főorvos. A tapasztalatok szerint többnyire ennyi időre van szükség ahhoz, hogy eldőljön: egy rákbeteg tünetmentessé vagy krónikus beteggé válik.

Az Union olyan biztosítással jött ki, ami a daganatos betegeknek a kritikus 1,5 évben járadékot is fizet Forrás: AFP/SPL

A gyógyítási folyamat alatt megnőnek a kiadások:

a kiesett jövedelem pótlása mellett főként kiegészítő, az OEP által nem, vagy csak részben finanszírozott terápiákra és eljárásokra, étrend-kiegészítőkre vagy alternatív gyógymódokra fordítanak sok pénzt a betegek – sorolta az anyagi terheket jelentő tényezőket Bóna Katalin, az UNION Biztosító életbiztosítási ügyvezető igazgatója.

A hosszú várólisták miatt sokan a nagy értékű diagnosztikai vizsgálatokat is külön díj ellenében végeztetik el. A daganatos betegségek esetén a gyorsaság elsődlegesen fontos, életet menthet.

Az új, kifejezetten daganatos betegségekre kifejlesztett kiegészítő biztosítása a választható csomagoktól függően a betegség megállapításakor járó egyszeri, milliós nagyságrendű összeget másfél éven keresztül 50-150 ezer forintos járadék fizetésével egészíti ki.