Súlyos milliárdok törtek össze Csehországban

Cáslav, 2015. május 19.
A magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépének roncsa, miután túlfutott a leszállópályán a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren 2015. május 19-én. A gép mindkét pilótája katapultált, egyikük sem sérült meg. (MTI/AP/CTK/
Cáslav, 2015. május 19. A magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépének roncsa, miután túlfutott a leszállópályán a Prágától keletre fekvő Cáslav katonai repülőtéren 2015. május 19-én. A gép mindkét pilótája katapultált, egyikük sem sérült meg. (MTI/AP/CTK/Josef Vostarek)
Vágólapra másolva!
Magyarországnak 14 Gripen gépe volt, amelyekből kettő kétüléses, tehát kiképzésre is alkalmas. A most lezuhant gép nagy veszteség, számszerűsítve pedig még inkább fájdalmas. A 14 gép lízingje miatt még 2016 végén is 93,9 milliárd forint lesz a tartozásunk. Az elmúlt években a Honvédelmi Minisztérium büdzséjének nagy részét a törlesztések tették ki.
Vágólapra másolva!

Még 1995-ben, a Horn-kormány idején döntöttek a régi szovjet harci repülőgépek lecseréléséről. Az Orbán-kormány idején, 2001 ősszén 14 darab negyedik generációs, többfunkciós svéd JAS-39 Gripen repülőgép 12 éves bérletéről kezdtek tárgyalásokat.

Fejlesztettek rajtuk

Még 2001 decemberében aláírták a szerződést, de csak 2005-től kezdték el szállítani a repülőket. Ezek a gépek ráadásul a 2001-ben aláírt szerződésben foglaltakhoz képest fejlettebbek. Megfelelnek a NATO elvárásainak, vagyis levegőből is tölthetőek és a megfelelő kommunikációs rendszerrel is felszerelték őket.

A magyar hadsereg JAS-39 Gripen vadászgépének roncsa, miután túlfutott a leszállópályán Csehországban Forrás: MTI/AP/CTK/Josef Vostarek

2012-ben derült ki, hogy a 14 gép lízingje 2012 év eleji árfolyamszinten 340 milliárd forint értékű volt összesen, a törlesztés 30 milliárd forinttal terhelte a költségvetést akkor. A gépek bérlése mellett további 2 milliárd az éves kanadai pilótakiképzés költsége, ennek összértéke 58 milliárd forint.

A Honvédelmi Minisztérium 2011 decemberében a Gripen-törlesztés átütemezését próbálta elérni svéd üzleti partnerénél, a Svéd Királyi Védelmi és Biztonsági Export Ügynökségen keresztül. A tárgyalások sikerrel zárultak. Az idei költségvetésből jól látszik, hogy 2016 végére is 93,9 milliárd forint lesz a tartozásunk. Az elmúlt években a Honvédelmi Minisztérium büdzséjének nagy részét a törlesztések tették ki. A vg.hu cikke szerint a Gripenek bérleti díja 2015-ben 23 milliárd, 2016-ban 28,8 milliárd, míg 2017-ben 32,4 milliárd forint lesz.

Mennyi lehet egy új Gripen?

A svéd Saab Svájc 22 darabos megrendelésére 3,1 milliárd svájci frank alatti ajánlatot adott 2012-ben. Tehát egy gép valamivel kevesebbe kerülhet ma, mint 140 millió frank, ez akkori árfolyamon 43,4 milliárd forintnak felel meg. Bár ebben a géphez kapcsolódó szolgáltatások is benne lehetnek.