Nem teljesen így gondolta a KDNP a vasárnapi boltzárat, mint ahogyan most szabályozva van. A párt eredeti javaslata sokkal megengedőbb volt, mondta Harrach Péter. A törvény szerint most már csak a kormánynak van lehetősége esetleges kivételeket tenni – tette hozzá.

A vasárnapi pihenőnap sokkal többet jelent, mint az üzletek zárva tartása – mondta Harrach Péter. Arról is szól a törvény, hogy lehetőség szerint senkit ne lehessen dolgoztatni vasárnap. Ha ugyanis több százezer szülőnek kell munkát végeznie ezen a napon, akkor nem valósul meg a munka törvénykönyvében biztosított lehetőség a mindenkinek járó, általános pihenőnapról – tette hozzá.

Vannak pozitív adatok

Sajnos a megengedett kivételek száma olyan nagy, hogy azok váltak általánossá. Persze egyes nagyvállalkozók, mivel ellenérdekeltek, riogatnak és csúsztatnak. Harrach Péter szerint hiába érkeztek a vasárnapi boltzár bevezetése óta a pozitív adatok, például a kiskereskedelmi forgalom növekedéséről vagy a foglalkoztatottság bővüléséről, a hazug látszatot fenn akarják tartani.

Nem teljesen így gondoltuk a vasárnapi boltzáratForrás: MTI/Kovács Tamás

A Magyar Hírlapnak adott interjújában a KDNP frakcióvezetője beszélt a családi csődvédelemről is, ami ősztől nyújt majd segítséget azoknak, akiknek otthona veszélybe került. A javaslatról még a tavaszi ülésszakon dönthet a parlament – tette hozzá.

A családi csődvédelemről Harrach Péter azt mondta ez „egyfajta újrakezdést tesz lehetővé.” Harrach Péter azt mondta, százezer felett van azok száma, akiknek legalább három hónapja lejárt tartozásuk van.

Termékbemutatók is bezárhatnak?

Arra a kérdésre, hogy készül-e a szabad vasárnaphoz hasonló, „felkavaró” elképzeléssel a KDNP, a frakcióvezető azt mondta, a következő feladatnak az időseket megtévesztő termékbemutatók ügyének rendezését jelölték meg.

A politikus a lapnak megerősítette, semmiképpen sem támogatnák a halálbüntetés bevezetését.