Idén eddig nemhogy kevesebb, de több országos éves matrica fogyott, mint tavaly. Heti és havi matricából viszont hónapról hónapra egyre kevesebbet adnak el. Tavalyhoz képest már körülbelül 5 milliárd forinttal több pénz folyt be matricaeladásokból, vagyis az autósok ennyit buktak eddig a díjköteles úthálózat kiterjesztésén és a matricarendszer átalakításán. Nyertesei is vannak az átalakításnak, de nem azok, akiknek a kormány ígérte.

Több mint egymillió megyematricát adtak el május elsejéig, ebből az államnak 5,7 milliárd forint bevétele származott - derül ki az adatokból, amiket a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatótól (NÚSZ) kértünk ki.

Minden matricatípust beleszámolva az év első négy hónapjában darabszámra jóval több matrica fogyott, mint 2014 elején:

Több éves matrica fogyott

Ami a számok és a grafikon alapján szembeötlő, hogy az éves megyematricák bevezetése miatt nem fogyott kevesebb normál éves matrica. Ehhez persze figyelembe kell vennünk, hogy a D2 kategória tavaly még nem létezett, azok a járművek, amik most ide tartoznak, korábban D1-es matricát váltottak. Magyarázat még az is, hogy a kormány nemcsak a matricarendszert szabta át, de olyan utakat is fizetőssé tett, amik korábban nem voltak azok.

A megyematricák bevezetése azért jó, mert néhány ötezer forintos matricával ki lehet váltani az egész országra érvényes 43 ezer forintos évest: ez volt a kormány érve, amikor átalakították a rendszert. A számok alapján ez nem jött be, nem fogyott kevesebb normál éves matrica, mint tavaly. Persze lehetnek, sőt biztosan vannak olyan autósok, akik egy vagy több megyematricával váltották ki az országos évest, de összességében az éves matricákat nem szorította ki a megyei.

Kevesebb hetit és havit veszünk

A heti és a havi matricák eladásai havi bontásban már jobban elmaradnak az egy évvel korábbitól, és az olló egyre jobban nyílik, a különbség hónapról hónapra nagyobb. Vagyis az éves megyematricák nem az általános éves matricát váltják ki, sokkal inkább a heti és havi matricát.

Persze ez sem meglepő. Egy heti D1 matrica majdnem 3, egy havi már csaknem 5 ezer forint, egy éves megyematrica pedig pontosan 5 ezer, amivel ugyancsak egy megye díjköteles útjait lehet használni, de azokat egy évig.

Nem fogyott kevesebb éves matrica, de heti és havi igenForrás: MTI/Németh György

Egyre kevesebb fogy

Ráadásul a megyematricák eladásai hónapról hónapra csökkennek mind a négy kategóriában. Ez várható volt, hiszen éves matricáról van szó, ha valaki egyszer egy megyére megvette, abban az évben többet (legalábbis arra a megyére) már nem vásárol.

Az összes eladott matrica száma az első négy hónap alatt lassan utoléri a tavalyi eladásokat, ha a tendencia folytatódik, akkor az év hátralevő részében az eladások elmaradhatnak a tavalyiaktól, de az év eleji kiugrást nehéz lesz behozni.

Eddig 5 milliárd forint

Ami a pénzt illeti, egyelőre az állam jól járt a matricarendszer átszabásával és a fizetős szakaszok kiterjesztésével, az autósok viszont rosszul. 2014 első négy hónapjában a matricák 15,1 milliárd forint nettó bevételt termeltek a NÚSZ adatai szerint. Idén május elsejéig bruttó 27 milliárd folyt be matricaeladásokból. Ez nem a nettó adat, de a különbség így is hatalmas, ha az áfát levonjuk, akkor is  5 milliárd forint körül van. Ezt a pénzt az autósok bizony elbukták tavalyhoz képest.

A kormány 20 milliárd forintot várt év elején a rendszer átalakításából. Most úgy tűnik, ez könnyedén meglehet, különösen, hogy még nem beszéltünk a tehergépjárművekre vonatkozó e-útdíjból származó bevételről, ami hagyományosan többszöröse a matricabevételeknek.

Vissza kellett fizetni

Az államnak egyébként majdnem 27,1 milliárd forint bevétele származott a matricákból, de ebből szűk 0,1 milliárdot, egész pontosan 91,1 millió forintot vissza kellett fizetnie azoknak az autósoknak, akik a rendszer februári módosítása után visszaváltották fölöslegessé vált matricáikat:

Pesten fogyott a legtöbb

Az eladott megyematricák versenyében toronymagasan Pest vezet, ebben semmi sem változott január közepéhez képest, amikor legutóbb írtunk róla. A második helyen Fejér megye áll, a harmadikon pedig Győr-Moson-Sopron.