Vágólapra másolva!
Jelentősen nőtt az üzletek bevétele csütörtökön és pénteken a vasárnapi boltzár miatt, a vasárnap is nyitva tartó kis családi üzletek pedig sokat nyertek az intézkedésen.
Vágólapra másolva!

Jelentősen átrendezte a vásárlói szokásokat, de összességében nem vetette vissza a kiskereskedelmi forgalmat az üzletek kötelező vasárnapi zárva tartása - írja a Népszabadság szerdai száma a Nemzeti Adó- és Vámhivatal által közölt, a hivatalhoz bekötött pénztárgépek adatai alapján.

Kong az ürességtől az egyik fővárosi pláza Forrás: Origo

Hétköznap vásárolunk

A vasárnapi forgalom jelentősen csökkent, átlagosan a felére-harmadára esett a korábbi időszakhoz viszonyítva. Míg az év elején még 11-14 milliárd forintot hagytak a vásárlók az üzletek pénztárainál a hét utolsó napján, addig március végétől öt-hatmilliárdra zuhantak a vasárnapi költések.

Csütörtökön és pénteken azonban jelentősen nőtt a forgalom: miközben korábban ezen a két napon átlagosan 20-25 milliárd forintot költöttek el a vevők, addig a március közepén életbe lépett vasárnapi zárva tartás nyomán a forgalom 30 milliárd körüli szintre emelkedett. Mindezek eredményeként a kiskereskedelmi költés összességében nem változott.