Már a horvátokat is a görögökhöz hasonlítják

CROATIA Horvátország EU EUROPEAN UNION
CROATIA EUROPEAN UNION
Vágólapra másolva!
Komoly belpolitikai vitát váltott ki Horvátországban a német Bild am Sonntagban még hétvégén megjelent cikk, amely szerint Horvátország lesz a következő Görögország.
Vágólapra másolva!

A német lap vasárnap azt írta, hogy az Európai Bizottság május 19-i bizalmas elemzése szerint Horvátországban "drámaian romlott" a gazdasági helyzet. A bizottság megítélése szerint az államháztartás szanálása és a megbízhatóan működő jogrend kialakítása ügyében meghatározott

nyolc központi feladat közül ötben "gyakorlatilag semmi sem történt".

Az alábbi elmaradások emelhetőek ki:

  • továbbra sincs hatékony költségvetési ellenőrzés,
  • nem állították le a korai nyugdíjazási hullámot,
  • nem tettek intézkedéseket a gazdaság élénkítésére,
  • nem készült részletes terv az állami vagyon gazdasági hasznosításáról,
  • alig játszanak szerepet a rendezetlen cégcsődök megelőzésére hivatott kereskedelmi bíróságok.

Branko Grgic miniszterelnök-helyettes szerint a helyzet nem olyan drasztikus, mint ahogy azt leírják.

Horvátország közel sincs olyan helyzetben, mint Görögország. Sokkal jobb mutatókkal rendelkezik, akkor is, ha adósságról, és akkor is, ha a hiányról beszélünk

– mondta el a politikus.

Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter a sajtónak nyilatkozva elmondta: a The Financial Times azt írta, érdemes Horvátországban befektetni, a Világbank szerint pedig az elmúlt öt évben 50 helyet lépett előre az ország a "Bussines List"-en. "Nekik higgyenek"- mondta el Vrdoljak.

Természetesen az ellenzéki pártok is reagáltak a megjelent hírekre. A horvát ellenzéki pártban, a HDZ-ben ellenben azt állítják: semmi olyanról nem számolt be a német lap, amire ők már ne hívták volna fel a figyelmet az elmúlt években.

A Bild am Sonntag szerint már korábban megmutatkozhat, hogy Horvátország a jogállamiság útját járja-e, ugyanis várhatóan június 15-ig az alkotmánybíróság döntést hoz arról, hogy újrakezdjék-e Ivo Sanader korábbi miniszterelnök büntetőperét. A politikust 2012-ben korrupció miatt tíz év szabadságvesztésre ítélték, de "sok kérdés megválaszolatlan maradt", így maga a vád fő tanúja is börtönben volt, majd a per után nyoma veszett, állítólag egy svájci útlevél révén - írta a német lap.

Peter Ramsauer, a bajor konzervatív CSU politikusa, a Bundestag - a törvényhozás alsóháza - gazdasági bizottságának elnöke a Bild am Sonntagnak azt mondta:

Horvátországnak "az EB ismételt felszólítása után végre meg kell mutatnia, hogy komolyan veszi a jogállami elveket".

Ez fontos a horvát gazdaság szempontjából, és elvárja Európa is, valamint mindazok, akik beruházásokat kívánnak végrehajtani az országban - tette hozzá Peter Ramsauer. Hangsúlyozta, hogy a Sanader-ügy lehetőséget adhat a jogállami elvek iránti elkötelezettség bizonyítására.

Szóba került a Mol-INA ügy is

A Bild am Sonntag nem mulasztotta el felhozni a magyar és horvát olajtársaság évek óta húzódó politikai töltetű ügyét sem. A MOL folyamatosan a támadások kereszttüzében van, mert állítólag több olyan kedvezőtlen intézkedést hozott, ami káros lehetett az INA-ra nézve. A magyar vállalat és a horvát kormány között a tárgyalások még 2013-ban kezdődtek az INA feletti irányítási jogok és beruházási tervek kapcsán, és azóta sincs megállapodás. Ráadásul év végén választásokat tartanak Horvátországban, így szinte borítékolható az egyezség elmaradása. Az Ivo Sanader elleni büntetőper kimenetele is hatással lehet a folyamatokra, hisz a volt miniszeterelnök korrupciós botránya ügyében a MOL-t is szóba hozták.

A MOL által üzemeltetett INA benzinkút Horvátországban Forrás: www.dehir.hu

Többször felmerült a MOL INA-ban meglévő részesedésének eladása, akár az oroszoknak is, de ezt vélhetően a horvátok sem szeretnék. A horvát állam pedig nincs olyan helyzetben, hogy esélye legyen megvenni egy ilyen részvénycsomagot. Így amíg nem rendeződik a helyzet, az elmaradó beruházások tovább ronthatják a MOL csoportszintű jövedelmezőségét.