A kormány költekezési tanácsokat ad a Szép-kártyásoknak

Pezsgő, pezsgős poharak, szilveszteri koccintás, amit a pezsgőről tudni kell
Vágólapra másolva!
Május 31-ig lehet elkölteni a Szép-kártyákról a 2013-ban utalt összegeket, összesen még másfél milliárd forint van rajtuk. A kormány elmondja, hogyan lehet gyorsan megszabadulni a pénztől.
Vágólapra másolva!

A Szép-kártyák három zsebében a 2013-ban feltöltött 67,8 milliárd forintból még 1,47 milliárd forint várja, hogy tulajdonosaik valamilyen szabadidős tevékenységre, szállásra, éttermi fogyasztásra elköltsék a május 31-ig hátralévő napokban, figyelmeztet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A kártyakibocsátó bankok

a lejárt összeget visszautalják a munkáltatóknak.

Mindenki ellenőrizze az egyenlegét!

A tárca ösztönöz mindenkit arra, hogy ellenőrizze egyenlegét a kibocsátó bank honlapján, és ha van még a kártyáján 2013-ban kapott összeg, azt a fennmaradó időben költse el. Az NGM tanácsokat is ad a költekezéshez.

Tessék étterembe menni!

A vendéglátás- és a szabadidőzsebben lévő pénz elköltése

viszonylag egyszerű feladat,

írja a minisztérium, hiszen az előbbiről az ország több ezer éttermében, utóbbiról pedig rendkívül sokféle szabadidős szolgáltatónál (például színházban, múzeumban, fesztiválon, koncerten, uszodában, fitneszteremben) lehet fizetni. A szálláshelyeken, gyógyfürdőkben és strandokon gyakran mód kínálkozik mindhárom zseb használatára.

A kormány szórakozni küldi a Szép-kártyásokat Forrás: AFP

Át lehet csoportosítani

A kártyaszabályzat lehetővé teszi, hogy a tulajdonos az étkezési és rekreációs zsebekből

a szálláshelyzsebbe csoportosítsa át az ott lévő pénzét,

ami megkönnyítheti a 2013-as zsebek kiürítését, emlékeztet a tárca.

Most kell nyaralást foglalni

Azoknak a kártyabirtokosoknak, akiknek a szálláshelyzsebben lévő keret elköltésére a most következő hétvégén már nincs lehetőségük, a kormány azt tanácsolja,

foglaljanak le egy későbbi nyaralást interneten,

vagy vásároljanak egy később igénybe vehető vouchert (szállodai szobautalványt).

Azokat, akiket a további lehetőségek érdekelnének, az NGM közleményében az Itthon.hu honlapra irányítja.