Ausztria megcsapolná a londoni aranytrezorokat

arany gold
Vágólapra másolva!
Ausztria is beállt azoknak az országoknak a sorába, amelyek hazahozatnák külföldön található aranytartalékaikat, csökkentve ezáltal a kockázatokat. Mintha egyre inkább csökkenne a bizalom a szereplők között.
Vágólapra másolva!

Az osztrák jegybanknak jelenleg 280 tonna arany szerepel a devizatartalékai között, amely a mai árakon számolva kb. 10 milliárd dollárt tesz ki. Az aranytömbök 17 százaléka van csak Ausztriában, a többi mind külföldön található, ráadásul elég meglepő arányban: 3 százalék Svájcban, a maradék 80 százalék pedig Nagy-Britanniában.

Ebből lett elegük az osztrákoknak, és hasonlóan a németekhez, illetve a hollandokhoz, hazaszállíttatnák a nemesfémek nagyobb részét, hogy saját ellenőrzésük alatt tartsák.

Ausztria 2020-ra azt szeretné elérni, hogy az aranyban kifejezett devizatartalékok fele otthon legyen, Svájcban 20 százalékot tartanának megőrzésre, míg a briteknél lévő mennyiséget lecsökkentenék 30 százalékra az eddigi 80 százalékról. Azaz kb. 5 milliárd dollár értékű aranyat kellene elköltöztetni a Bank of England trezorjaiból - tudósít erről a CNBC.

Az angol jegybank széftermeiben kb. 4600 tonna aranyat tartanak, aminek értéke mai árfolyamokon számolva kb. 180 milliárd dollárt tesz ki.

A Bank of England trezorjaiban tárolt aranyrudak egy része - a képen kb. 15 ezer darab aranytömb látható, kb. 210 tonna mennyiségben Forrás: Caters News Agency

Mi áll a döntés hátterében?

Az osztrák állami számvevőszék februári jelentése szerint túl sok aranyat tartanak egy helyen, ami jelentős kockázatot rejt magában. Bár nyilván az átszállítás sem veszélytelen üzem.

Egy tipikus 20 tonnás csomag összeállítása két napba telik, amíg az erre kijelölt ember összeszedegeti a szállításra kerülő tömböket

- nyilatkozta Adrian Ash, a Bullion Vault elemzője a CNBC-nek a Bank of England egy korábbi tájékoztatására hivatkozva.

A repülővel történő szállítás pedig biztosítási kockázatokkal jár, hasonlóan nagyobb mennyiségek egy helyen történő tárolásához.

Aggódás a britek EU-ból való kilépése miatt?

Természetesen egyből beindult a spekuláció, hogy mi lehet sokkal komolyabb érv az arany átszállítása mellett. Nem kellett sokat várni rá, egyesek egyenesen azt állítják, hogy

Nagy-Britannia EU-ból való kilépésével kapcsolatos aggodalmak is közrejátszanak a döntésben.

Ewald Nowotny, az osztrák jegybank elnöke ezt határozottan cáfolta csütörtökön.

Aranytömbök Bécsben - ebből szeretnének minél többet otthon látni az osztrákok Forrás: Lisi Niesner | Bloomberg | Getty Images

Németország kezdte az egészet

Az európai jegybankok között egyre nagyobb teret nyer az a trend, hogy a külföldön lévő aranyukat sokkal inkább szeretnék a saját trezorjaikban tartani - érvelt Nowotny.

2013 januárjában a német központi banknak az a terve indította be a folyamatot, hogy szeretné hazaszállíttatni a New York Federal Reserve-nél és a francia jegybanknál tárolt arany egy részét. A Bundesbank célja egyértelmű: 2020-ra az aranyban tárolt devizatartalék felét szeretné a frankfurti trezorokban tárolni. Tavaly novemberben a hollandok folytatták sort, ők is Amerikából szeretnék hazavinni az ott tárolt nemesfém bizonyos részét, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a tárolási kockázat. Ugyanakkor azt is ki kell emelni, hogy a németek és a hollandok a briteknél őrzött aranyukhoz nem nyúltak.

Elértéktelenedő nemzeti valuták

Egyre nagyobb társadalmi és adófizetői nyomás helyeződik a jegybankokra, hogy a nagy pénznyomdák és zéró kamatok idején valami kézzel fogható, értékálló vagyontárgy is legyen a devizatartalékok között

- emeli ki Adrian Ash, a Bullion Vault elemzője. Pont emiatt tartottak népszavazást Svájcban, tudniillik hogy a jegybank kezdjen el több aranyat vásárolni, és azt tartsa otthon. Igaz, hogy maga a népszavazás nem járt sikerrel.

Pénznyomda Forrás: Matthias Haas