Ők a hónap legsikeresebb vállalkozói

2015.06.02. 14:54

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” júniusi átadóján ismét három cég eredményeit díjazta az általa 2013 augusztusában alapított elismeréssel.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, az egy főre jutó támogatás soha nem volt olyan magas, mint a 2014-2020-as uniós pénzügyi időszakban, ezért a cégeknek is jóval több lehetősége lesz pályázni, mint korábban.

„A hónap beruházója” elismerést a békéscsabai székhelyű Csaba Metál Kft., „a hónap kis- és középvállalkozása” díjat az AKA kereskedelmi Kft. kapta, „a hónap startup-vállalkozása” címet pedig a Brewie vehette át.

Jószerivel az összes autómárka

A Csaba Metál Zrt. a világ legismertebb autómárkáinak beszállítója, a listán megtalálható a BMW, a Chrysler, a Citroën, a Ferrari, a Fiat, a Ford, a Jaguár, a Mercedes, a Nissan, az Opel, a Porsche, a Renault, a Rover, a Toyota, a Volvo, a Volkswagen. A vállalat 2007 óta majdnem 3,5 milliárd forintot költött beruházásokra, idén februárban egy részben hazai, illetve uniós támogatással épült új üzemcsarnokot és kibővített raktárhelyiséget avattak fel. Az üzem így közel 3800 négyzetméterrel bővült.

Nem csak borral foglalkoznak

Az AKA Kereskedelmi Kft., vagyis Gere Attila családi vállalkozásban működő pincészete hét generáció óta viszi tovább a szőlőművelés és a borkészítés hagyományait. A már 70 hektáron gazdálkodó családi birtok mellett a bortermelés melléktermékét feldolgozó szőlőmag-üzem létesítésére mintegy 65 millió forintos uniós támogatást nyert el, míg hotelfejlesztésre és bővítésre 228 millió forintnyi támogatást kaptak.

Hatalmas magyar siker lehet

A hónap startup-vállalkozása a Brewie. A fiatal csapat a világ első teljesen automata sörfőzőgépét állította elő. Az elmúlt évben összesen 4 prototípust sikerült megépíteniük, és jelenleg már a mini sorozatgyártást tervezik.  Jól mutatja fejlesztésük sikerét, hogy eddig 25 forgalmazó kereste meg őket 15 országból. Jelenleg az első sor terméken dolgoznak, továbbá tervezik az előértékesítés folytatását is.