Titkos találkozó a görög ügyben

German Bundestag GESTURE SQUARE FORMAT Angela Merkel német kancellár beszédet mond a német parlament alsóházában, a Bundestagban n. Rigában ezen a napon kezdődik az EU-tagállamok és a keleti partnerségi programban részt vevő országok csúcstalálkozója. 

h
Angela Merkel német kancellár beszédet mond a német parlament alsóházában, a Bundestagban n. Rigában ezen a napon kezdődik az EU-tagállamok és a keleti partnerségi programban részt vevő országok csúcstalálkozója. http://www.origo.hu/nagyvilag/20150519-angela-merkel-francois-hollande-gazdasagi-bevandorlas-migracio-europa.html
Vágólapra másolva!
Rendkívüli tanácskozásra hívta össze a legfontosabb döntéshozókat Angela Merkel német kancellár hétfő éjszaka a görög válság rendezésének ügyében. A megbeszélés célja, hogy próbálják kisimítani a nézetkülönbségeket, illetve hogy felgyorsítsák a rendezési folyamatot.
Vágólapra másolva!

A titkos megbeszélésen Merkel mellett Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója, Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke, valamint a francia elnök François Hollande és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke vett részt - tájékoztat az eseményről a Financial Times.

A villámgyorsan összehívott talalkozót a görög helyzet rendezésével kapcsolatos egyre növekvő bizonytalanság és kockázat tette szükségessé.

A görög kormány és a nemzetközi hitelezők között nagyon lassan és sok esetben nem előremutatóan folynak a tárgyalások,

ráadásul Athén egyre nehezebben tudja kifizetni esedékessé váló számláit. A megegyezés viszont a helléneknek is égetően fontos lenne, hisz ennek hiányában nem férnek hozzá a 7,2 milliárd eurós következő hitelrészlethez, ami kvázi egyenes utat jelent a csődhöz és az eurózónából való esetleges kilépéshez - hívja fel a figyelmet a Financial Times.

Az eurózóna és Görögország kilátástalan harca Forrás: Ingram Pinn / Financial Times

Az IMF sokkal szigorúbb

A talalkozó azt a célt szolgálta, hogy az ügyben érintett szereplők és nemzetközi szervezetek álláspontjait is közelebb hozza, hisz számos pontban nézeteltérés mutatkozik.

A Nemzetközi Valutaalap keményebb álláspontot helyezkedik, mondván tekintettel kell lennie a saját hitelezési szabályaira. Ráadásul egyre nagyobb nyomás helyeződik az IMF-re más országok részéről, akik már eddig is felrótták a szervezetnek, hogy Athén jóval kedvezőbb elbánásban részesült eddig.

Van, aki engedékenyebb lenne

Az Európai Bizottság ugyanakkor sokkal nagyvonalúbb lenne, mivel számukra a legfontosabb szempont az eurózóna egyben tartása. Hasonló elveket követ az EKB is, azaz a közös valuta megőrzése a kiemelt cél, bár azért ők is tartanak attól, hogy jelentős hitelességromlással szembesülhet a jegybank a már eddig is túlburjánzó szerepvállalása miatt.

A lap ugyanakkor hivatalos forrásokra hivatkozva azt is megemlíti, hogy ha lesz is valamilyen közös megegyezés a tegnap éjjel tartott megbeszélés eredményeként,

az semmi esetre sem lesz ultimátum érvényű Athén számára, sokkal inkább egyfajta iránymutatás a görög kormány részére a tárgyalások felgyorsítását illetően.

A hétfő esti titkos tárgyalás végül este fél 12-kor zárult, és a német kormányszóvivő csak annyit közölt, hogy a Görögországgal kapcsolatos egyeztetések intenzívebbé váltak. Ha lesz bármilyen eredménye a tegnapi egyeztetésnek, azt elsőként és kizárólag Alekszisz Ciprasz görög miniszerelnökkel közlik majd.

Alekszis Ciprasz görög miniszterelnök Forrás: Patrick Domingo | AFP | Getty Images

Nehéz nyara lesz a görögöknek

Júniusban 1,6 milliárd euró hiteltörlesztést kell kifizetni az IMF részére Athénnak, ráadásul fizetnie kell a nyugdíjakat és a közalkalmazottak bérét is, az államkassza viszont kong az ürességtől.