Ötven felett sem késő vállalkozni, sőt!

Julie és Julia Időskori vállalkozók - ki kicsoda? 666x444
Julia Child sztárséfről film is készült, amelyben Meryl Streep játszotta a szerepét
Vágólapra másolva!
Milyen a sikeres vállalkozó? Harmincas, kreatív, lelkes és kitartó? Nem feltétlenül. Olyan magyar cégvezetőket mutatunk be, akik 50 felett vágtak bele a saját üzletbe, és a mai napig örülnek, hogy ezt meglépték. Az időskori siker nemcsak Amerikában létezik, de mit is keres ilyenkor a magyar ember?
Vágólapra másolva!

Korábban már írtunk arról, hogy mikor érdemes vállalkozást indítani. Nem lehet eleget foglalkozni azzal, hogy van-e megfelelő életkor. Sokan azt hiszik, hogy 50 felett már nem érdemes belevágni, pedig sok példa igazolja, hogy nem az életkoron múlik a siker. Sőt, előnye is lehet annak, ha az ember több évtizedes munkatapasztalattal áll a saját lábára.

Nekünk is kijár az amerikai álom?

A külföldi sajtóban rengeteg sikeres üzletemberről olvashatunk, akik 50 vagy akár 60 felett robbantak be egy tuti ötlettel. Az egyik legtöbbet emlegetett példa Harland Sanders, a KFC gyorsétterem-lánc alapítója, akinek az arcképe a mai napig a cég szimbóluma. Korán megtanulta a főzés alapjait, mert apja halála után, 6 éves korában, édesanyja rábízta testvérei felügyeletét és a főzést. Az ezt követő 30 évben volt biztosítási ügynök, tűzoltó és benzinkutas is. 60 éves kora körül talált vissza a főzéshez, és 62 éves korában nyitotta első éttermét. A gyors növekedés miatt 12 évvel később befektetőknek adta el a franchise-t. Ekkor már több mint 900 üzlete volt.

Julia Child sztárséfről film is készült, amelyben Meryl Streep játszotta a szerepét Forrás: Origo

Szintén a gasztronómiából jön egy másik kedvelt példakép, Julia Child, aki 50 évesen írta meg első szakácskönyvét. Az amerikai üzletasszony rövidesen a francia konyhaművészet úttörőjévé és világhírű sztárséffé vált. Előtte reklámszakemberként dolgozott, és 32 évesen kezdett el érdeklődni a francia konyha iránt. Sok nehézség árán érte el a sikereit, és kitartóan megdolgozott mindenért. Az üzleti média szívesen foglalkozik Child tanulságos történetével, amelyről szórakoztató film is készült. Ez mind az amerikai álom, gondolhatjuk, pedig magyar vállalkozóknak is sikerül. Persze más kontinens és teljesen más világ a miénk, úgyhogy valószínűleg teljesen más mozgatja az itthoni időskori vállalkozókat.

A cégek fiatal kollégákat keresnek

A 60 éves Speiser Ferenc Videokontroll nevű fejlesztésével lényegében sikeres agráripari startupot indított két évvel ezelőtt. Az ő terméke segítségével meg lehet akadályozni a tüzek kialakulását a takarmányszárító tornyokban. Miután az utolsó munkaviszonya megszűnt, attól tartott, hogy több évtizedes hasznos tapasztalat ellenére sem talál majd állandó munkát.

„50 felett sok ember kerül ilyen helyzetbe, mivel a legtöbb munkahelyen inkább a fiatalokat keresik, és én nem akartam gyarapítani a munkanélküliek táborát" – mondta Speiser az Üzletrésznek. Bár előtte más profilú cégnél dolgozott, mivel pályája elején műszaki vezető volt mezőgazdasági területen, nagyon sokat tudott a takarmányszárításról. Jól ismerte az ágazatot érintő problémákat, és nagyon jól tudta, hogy mit csinál. Ezt bizonyítja, hogy az EU-ban is egyedülálló termék szabadalmaztatás alatt van, és külföldről is jelentkeznek érdeklődők.

Végre megbecsülik

Bótáné Kádas Ella kineziológus 48 évesen lett egyéni vállalkozó. Előtte németszakos tanár volt: „25 éves tanári pályafutás és 21 éves fiunk elvesztése után úgy éreztem, hogy váltanom kell. Mindig is közel állt hozzám a természetgyógyászat, így végzettséget szereztem, és ma már hat éve saját rendelőmben dolgozom, hogy segítsek a hozzám fordulóknak testi-lelki problémáik megoldásában” – mondta.

Fontos szempont volt, hogy úgy érezte, tanári állásában nem kapja meg a megérdemelt anyagi és erkölcsi megbecsülést. Most elégedett, de nem bánja, hogy nem lépett korábban: úgy gondolja, hogy ennek megvolt a maga ideje. Szerinte sokakkal előfordul, hogy több évtizedes alkalmazotti lét után a saját lábukra állnak, de jó lenne, ha például pályázatokkal is segítenék a 40-50 év feletti vállalkozókat.

Csak az a biztos, ami a miénk

Fenyvesi Fébét egy már első ránézésre is áttörő ötlet vette rá arra, hogy saját üzletet indítson. Tavaly májusban, 52 évesen olyan sütiport talált ki, amelyből pár perc alatt, pepecselés nélkül finom édességet lehet készíteni. „Csaknem fél év alatt eljutottunk az ötlettől egy kiépített viszonteladói hálózatig, és a Napos Sütik ma már védett márkanév” – mondta. Korábban több vállalkozásban dolgozott, de most csak ez van, mert ebben kezdettől valódi lehetőséget látott. Őszintén hisz abban, hogy sosem késő vállalkozni, miközben úgy véli, hogy 50 felett különösen veszélyes, ha az ember munkáltatóknak szolgáltatja ki magát. Ha valaki ilyenkor bármilyen okból kikerül a munkaerőpiacról, nagyon nehéz visszakerülni. Az 50 feletti munkakeresők munkaerőpiaci helyzetét a kismamák helyzetéhez hasonlítja. Nem véletlen, hogy sok nő a szülés után gondolkozik el először a saját vállalkozáson. Hogy érdemes és lehet 45 felett is saját vállalkozást indítani, a Gazdagmami új versenykategóriája is bizonyítja. Mint erről az Üzletész korábban beszámolt, idén először nyitották meg az Év Anyavállalata díjat 45 feletti nőknek is. „Ha ebben a korban kikerülnek a munkaerőpiacról a nők, nagyon nehezen tudnak oda visszajutni, és sokan nem hiszik, hogy 50 felett is tudnak váltani és akár teljesen újba kezdeni" – emelte ki Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu alapítója és ügyvezetője.

Fenyvesi Fébe, a Napos Sütik kitalálója szerint nincs könnyű dolga az időskori vállalkozóknak Forrás: Fenyvesi Fébe

Bár előfordul, hogy a sokéves szakmai tapasztalat után jut valakinek az eszébe egy nagy újítás, láthatóan nem csak erről van szó. Magyarországon az 50 felettiek azért kénytelenek a vállalkozói sikert hajhászni, mert a cégek a leépítéseknél őket küldik el először, és nehezen találnak új munkát. Szerencsés helyzetben vannak azok, akik a pályafutásuk alatt felhalmoztak annyi tőkét, hogy saját vállalkozással próbálkozzanak. Ilyenkor főleg egy korábbi szakma vagy egy kedves hobbi felé érdemes fordulni. Így egzisztenciális biztonságot teremtünk, miközben a szenvedélyünknek élünk. Ezzel az elkötelezettséggel lehet a legtöbbet kihozni bármilyen ötletből.