Idén rekordot dönthet a cégtemető

2015.06.09. 14:15

Közel 4300 cég szűnt meg Magyarországon májusban. Ez számottevően kevesebb, emennyi vállalkozás még áprilisban tűnt el. Nagy örömre még sincs ok, a közelmúltban indult eljárások azt vetítik előre, hogy egész évben magas megszűnési rátával számolhatunk.

4245 cég szűnt meg a magyar gazdaságban májusban. Idén eddig minden hónapban négyezernél több cég szűnt meg, a májusi szám viszont csaknem négyszázzal kisebb, mint az áprilisi. „Korai lenne trendfordulóról beszélni, mert 2014-ben nagyot ugrott azoknak az eljárásoknak a száma, amelyek idén akár cégtörléssel is végződhetnek" – mondja Tóth Tamás, az Opten igazgatója.

2013-ban összesen 39 500 felszámolás, végelszámolás és kényszertörlés elindítását tette közzé a cégbíróság,tavaly viszont már 57 ezer feltehetőleg cégtörléshez vezető eljárás indult el, főleg azért, mert 15 100-ról 31 500-ra nőtt a kényszertörlések száma.

Idén rekordot dönthet a cégtemető

Az Opten szakértői mindezek miatt azt várják, hogy idén ismét rekordot dönt a megszűnések száma, ugyanakkor látnak olyan folyamatokat a cégvilágban, amelyek bizakodásra adhatnak okot. 2014-ben az egy évvel korábbinál 29 százalékkal több induló felszámolást tett közzé a cégbíróság, ám az adat elleplezi a tényt, hogy az utolsó negyedévben masszívan csökkent a felszámolások száma, s a tendencia idén hónapról hónapra folytatódott.

Forrás: Opten

Tavaly éves átlagban havonta 1453 új felszámolást tett közzé a cégbíróság, idén viszont már csak 930-at. Az éven belüli lefutás is folyamatos csökkenést mutat: májusban már csak 737 új eljárást regisztráltunk. A renyhe cégalapítási kedv miatt ugyanakkor gyorsul a működő társaságok számának csökkenése.