Újabb kétharmados szavazást bukott a Fidesz

2015.06.09. 13:33

Nem szavazta meg az ellenzék a pénzügyi szervezetek felügyeletét szigorító, országgyűlési kétharmadot igénylő jogszabályt. Rogán Antal fideszes frakcióvezető szerint a brókerek megvették az ellenzéket, még a Jobbikot is.

Elhalasztotta a parlament június 9-én, kedden annak a törvényjavaslatnak a zárószavazását, amely a pénzügyi szolgáltatók felügyeletére vonatkozó szabályozást szigorítaná. Az indítvány zárószavazását az után halasztották el, hogy az előterjesztés minősített többséget igénylő rendelkezései nem kapták meg a szükséges szavazatszámot. 

Nem lett meg a kétharmad

A tervezet elfogadásához a jelen lévő képviselők kétharmadának támogatása kellett volna, de 131 igen, 43 nem és 24 tartózkodó szavazattal nem lett meg a kétharmad.

A jegybankot erősítette volna 

A javaslat a jegybank pénzügyi felügyeleti hatáskörének megerősítéséről szólt. A módosítás szerint a jegybank a jövőben rövidebb időközönként tarthatna vizsgálatokat a pénzügyi piacok egyes szereplőinél. Az MSZP-sek jelezték, hogy elutasítják a javaslatot. Szerintük ugyanis ellehetetleníti, hogy a brókerbotrány károsultjai kártérítési igényt nyújtsanak be a Magyar Nemzeti Bankhoz. Az MSZP szerint a jegybank eddigi is rendelkezett a szükséges jogkörökkel, csak azokkal nem megfelelően élt, emlékeztet a Napi.hu.

A brókerek megvették az ellenzéket? 

A szavazás után Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető kért szót. A brókerek megvették az ellenzéki frakciókat? – tette fel a kérdést. Hogy a Jobbikban is a brókerek barátai ülnek, az nekem újdonság" – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

Rogán Antal szerint a brókerek megvették az ellenzéketFotó: Polyák Attila - Origo

Az élet kétharmad nélkül

Kész Zoltán veszprémi győzelme óta a Fidesznek nincs abszolút kétharmada az Országgyűlésben, vagyis ha a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata kell egy jogszabály elfogadásához, akkor a kormánypárti képviselőknek vagy fegyelmezettebbnek kell lenniük az ellenzékieknél (ahogy a közigazgatási törvények módosításakor történt), vagy ellenzéki szavazatokra van szükségük.

A kétharmad elvesztése óta a Fidesz már több kétharmados szavazást elbukott, például az állami földvagyon kezelését módosító törvényjavaslatét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK