Nem kapták meg a zöld jelzést a kínai részvények

Kína tőzsde
A kínaiak nagyon hisznek a tőzsde további felívelésében
Vágólapra másolva!
Nem kerültek be a kínai A-sorozatú részvények az MSCI indexbe, hiába várták azt nagyon sokan. Ugyanakkor az indoklás szerint csak idő kérdése, hogy ez mikor történik meg, addig is további tőkepiaci liberalizációt kell végrehajtani Kínában.
Vágólapra másolva!

Magyar idő szerint kedd este fél 12-kor derült ki, hogy egyelőre nem kerülnek be MSCI Emerging Market Indexbe a sanghaji úgynevezett A-típusú részvények. Ezt az indexet a világon közel 1700 milliárdnyi vagyont kezelő alap használja benchmarkként, így ha most bekerültek volna a kínai részvények, így automatikusan azokat is elkezdték volna venni a portfólió menedzserek.

Az MSCI indexek kialakításáról döntő bizottság véleménye szerint

további tőkepiaci liberalizációs lépésekre van szükség, főként a kvóták allokációja, a tőkemozgás-korlátozások és a tényleges tulajdonlás szabályozása területén.

Ha előrelépés történik ezeken a területeken, akkor jövőre már bekerülhetnek a részvények az MSCI Emerging Market Indexbe. A hír rövidtávon pozitív lehet a többi feltörekvő piaci szereplő számára. A döntés hatására a Shanghai Composite Index közel 2 százalékos eséssel nyitott szerda hajnalban, de zárásra ledolgozta a mínuszokat.

Ömleni fog a pénz

Bár a döntés előtt sok elemző hasonló véleményen volt, azaz jelenleg még nem tart ott a kínai tőkepiac fejlettsége, hogy bekerüljön az MSCI indexbe, az mindenképp kimondható, hogy csak idő kérdése, mikor kapják meg a zöld jelzést. Ha ez meglesz, az mindenképp óriásit fog szólni, hisz dollármilliárdok áramolhatnak majd ezekbe az értékpapírokba. Jelenleg a H-listás hongkongi részvények 25 százalékos súllyal szerepelnek az MSCI feltörekvő piaci indexébe.

Az HSBC múlt heti becslése szerint az A-típusú részvények 23 százalékkal kerülhetnek bele az MSCI EM indexbe, ha egyszer korlátozások nélkül hozzáférhetnek a külföldiek. Az FTSE EM index esetében pedig ez a súly 27 százalék is lehet. A bekerülés miatt akár 50 milliárd dollárnyi passzív tőke is áramolhat a két indexbe, az aktív befektetők által generált forgalom pedig akár 330 milliárdra is növelheti ezen összeget.