Felvásárlási ajánlat érkezett a Danubiusra

Gellért hotel
Gellért hotel
Vágólapra másolva!
Évek óta ott volt a levegőben, de ma valósággá vált. Az egyesült királyságbeli CP Holdings Ltd. és a vele közösen együttműködő partnerek ma benyújtották a Magyar Nemzeti Bankhoz a Danubius Hotels Nyrt. összes törzsrészvényére vonatkozó önkéntes nyilvános vételi ajánlatának dokumentumait - derült ki a CP Holdings BÉT-en megjelent közleményéből.
Vágólapra másolva!

A Hotel Gellértet is birtokló Danubius részvényekre részvényenkénti 8 000 forintos felvásárlási ajánlati ár érkezett, ami a hétfői záróárhoz képest 44 százalékos prémiumot jelent, de jelentősen felette van a Danubius részvények elmúlt 180, illetve 360 naptári napi forgalommal súlyozott átlagáránál (5406 és 5336 forint) is, illetve közel 15 százalékkal van magasabban a vállalat tavaly év végi, egy részvényre jutó saját tőkéjének konszolidált könyv szerinti értékénél (6959 forint).

Így a fenti három ár közüli legnagyobb értékhez képest is 15 százalékos prémiumot jelent a felvásárlási ajánlat,

azaz meglehetősen bőkezű az ajánlat, pláne ha a Danubius-részvény elmúlt években tapasztalt árfolyammozgást is figyelembe vesszük.

A CP Holdings Ltd. és a vele összehangoltan együttműködő partnerek a Danubius összes névre szóló részvényének a 80,33 százalékával, a szavazati jogot megtestesítő, névre szóló részvények 84,14 százalékával, azaz jelentős befolyással rendelkeznek.

A Danubius a legnagyobb magyar szállodalánc. A társaság 23 hotelt (több mint 5 500 szobát) tulajdonol és üzemeltet Magyarországon, köztük a Hilton Budapestet, a Hotel Gellértet és a Gundel éttermet.

Kivezetnék a BÉT-ről

Amennyiben a felvásárlási ajánlat lezárását követő három hónapon belül a CP Holdings és a vele együttműködők befolyása a Danubiusban eléri vagy meghaladja a 90 százalékot, akkor az ajánlattevők kifejezetten fenntartják a jogot, hogy saját döntésük szerint gyakorolják a tőkepiaci törvény szerinti vételi jogot az összes többi, az ajánlat során a tulajdonukba nem került részvény tekintetében. Amennyiben az ajánlattevők ezen vételi jogukkal élni kívánnak, az a BÉT szabályzata alapján

a részvények BÉT-ről történő automatikus kivezetését eredményezi.

Van, aki már felajánlotta a részvényeket

A CP Holdings jelezte, hogy az Aberdeen Asset Managers Limited megállapodásban vállalta, hogy 250 340 darab részvényt értékesíteni fog az ajánlattevők részére úgy, hogy az általa kezelt befeketési alapok nevében elfogadja a 8000 forintos felvásárlási ajánlatot.

Óriási ugrás a tőzsdén

A BÉT az ajánlat hírére kiszélesítette a papírok kereskedési sávját, ennek megfelelően a kereskedés 7945 forinton indult 43 százalékos pluszban.

A Danubius részvények árfolyammozgása az elmúlt 6 évben és a felvásárlási ajánlatra adott árfolyamreakció Forrás: Investing.com