Aki megteheti, ne érje be egy állással

munkahely férfi unatkozik unatkozás munka
Man using desktop computer
Vágólapra másolva!
Ismer olyan embert, akit csak egyetlen dolog érdekel? Szinte kizárt. De akkor miért tekintjük alapnak, hogy egyetlen állásunk legyen? Idővel még az is megunja a munkáját, aki él-hal a hivatásáért. Ilyenkor érdemes elmélyülni valami másban, ami érdekel és örömet okoz, akár más szemmel nézni az egyik hobbinkra.
Vágólapra másolva!

Ne tagadjuk, a pénz is számít

Bár nemcsak a plusz bevétel miatt érdemes mellékállást vállalni, ez sem utolsó szempont, hiszen ad egy biztonságérzetet, ha az ember több lábon áll. Magyarországon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy csupán hobbiból vállaljanak mellékállást. Inkább azért teszik, mert szükségük van a mellékesre a megélhetéshez, így ők nem is válogathatnak.

Idővel annak is hiányzik a változatosság, aki imádja a munkáját Forrás: PhotoAlto/Sigrid Olsson

Többeknél az is akadály, hogy a főállásukban annyira leterheltek, hogy nem marad energiájuk másik munkára. Cikkünkhöz két nyelvtanárt is megkerestünk, akik régebben az iskolai oktatás mellett magánórákat is adtak. Ők azt nyilatkozták, hogy jelenleg annyira leterheltek az iskolában, hogy "élni sincs idejük", nemhogy privát órákat adni. Nem elég tehát, ha az ember látja a másodállás előnyeit, hiszen sokaknak egyszerűen nincsenek lehetőségeik. Aki viszont megteheti és belevág, csak nyerhet.

Mindig friss tudás kell

Nagy Krisztina, az orosházi Margaréta Bababolt üzletvezetője énekes és zeneiskolában tanít. Emellett indította el bababoltját második gyermeke születése után. Őt az motiválta, hogy szereti a változatosságot: szívesen találkozik új arcokkal és foglalkozik egyszerre több dologgal. „Mivel a GYES alatt a gyerekek mellett sokat foglalkoztam babakellékekkel, az érdeklődésem már megvolt, csak kereskedelmi végzettséget kellett szereznem. Ma az jelenti a legnagyobb kihívást, hogy minden új terméket ismerjek. Állandóan a netet bújom, hogy frissen tartsam a tudásom és mindent biztosítani tudjak az anyukáknak, amire csak igény van” – mondta Nagy az Üzletrésznek.

A szabadúszás éberen tart

Karafiáth Orsolyát íróként, újságíróként és performanszművészként ismeri az ország, de műsorvezetéssel és programvezetéssel is foglalkozik. Szabadúszóként több lábon áll, és nagyon élvezi, hogy saját maga osztja be az idejét. A kötetlen munkaidő és a függetlenség mellett az ezzel járó változatosságot élvezi a legjobban. „Gyorsan ráunok a dolgokra, ezért kell a sokféleség. Az még nagyon fontos nekem, hogy legyen pénzem kéthavonta egy utazásra, mert ilyenkor elmegyek írni. Ezt alkalmazottként egy teljes állásban nem tehetném meg” – mondta Karafiáth az Üzletrésznek.

Karafiáth Orsolya az új helyzetekben mindig igyekszik a legjobb tudása szerint megfelelni Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Önfejlesztés szempontjából is jó lehetőségnek tartja, ha egyszerre több munkát vállal az ember. „Eleinte csak úgy elvállaltam a felkéréseket, hogy kipróbáljam magam. Izgalmas volt, hogy mindenbe bele kellett tanulni. Ma már ennek a nagy része rutin, úgyhogy örülnék, ha megint jönne valami új. A szabadúszás éberen tart, a projekt alapú gondolkodás pedig előrébb visz, mitn a naponta ismételt rutin.” Minden lehetőséget megkeresés alapján vagy ajánlással kapott, magától nem mozdult soha. Egyik munka hozta magával a másikat, az új helyzetekben pedig mindig próbált a legjobb tudása szerint megfelelni.

Három állás, háromszoros kapcsolati háló

Egy új munkahelyen helytállni olyan, mint visszaülni az iskolapadba. Új helyzetekkel, problémákkal és emberekkel találkozunk, így napról-napra fejlődünk. Az új ismereteket és készségeket aztán az élet minden területén hasznosíthatjuk, így a főállásunkban is javulhat a teljesítményünk. Lily Zhang újságíró és karrier-tanácsadó nemrég írt cikket a Business Insiderre arról, hogy miért érzi magát szerencsésnek három állása miatt. Szerinte egyáltalán nem az extra kereset a legfontosabb előny: a folyamatosan bővülő kapcsolati hálót sokkal értékesebbnek tartja. „Három állással automatikusan kiszélesedik az ember kapcsolati hálója. Ezek a kapcsolatok pedig nem egyszerűen ismerősök, hanem szakemberek, akik igazolni tudják a hozzáértésemet” – írta Zhang. A mellékállás arra is jó lehetőség hogy megtaláljuk eddig rejtve maradt képességeinket, és fejlődjünk olyan területeken, amelyekre eddig nem fektettünk hangsúlyt.