Mindent elbukott, most mégis boldog

Nyaralás a Bermudákon, helikopter, hatalmas házak, Dolce&Gabbana és Gucci ruhák, Birkin táskák. Suzanne Corso amerikai írónő egészen addig a leggazdagabbak fényűző életét élte, amíg bankár férje el nem veszítette a teljes vagyonát, mintegy százmillió dollárt a 2008-as pénzügyi válság idején. Az írónő arról mesél, hogyan sikerült mégis túlélnie élete legnagyobb válságát. 

A hatéves lányomnak az volt a mániája, hogy 25 dollárért (mai árfolyamon mintegy 6700 forintért) rendelt magának sajtburgert a szobaszervíztől a luxuslakásunkba. Akkoriban, 2005 novemberében már két éve a West Street-i Ritz-Carlton hotel egyik 11 szobás lakásában éltünk - kezdi történetét az írónő a New York Postnak adott interjúban.

Egyáltalán nem találtam ezt cukinak, sőt teljesen fel voltam rajta háborodva, miután közel sem nevelkedtem jólétben, amikor a brooklyni Bensonhurstben laktunk gyerekkoromban, tehát ez az egész "A szálloda kedvence" című filmben látott gazdag kislány forgatókönyv azt a bűntudatot ébresztette bennem, hogy egy elrontott gyereket nevelünk - emlékszik vissza korábbi fényűző életére a 46 éves manhattani írónő, Suzanne Corso.

Suzanne Corso a New York-i Post Towers tetején. Az írónő itt él korábbi milliomos férjével. Forrás: Anne Wermiel/NY Post/Anne Wermiel/Ny Post

Ironikus módon, mindössze három évvel később, hirtelen összeomlott a mi kis kiváltságos életünk. Amikor kitört a gazdasági válság a Wall Streeten, a férjem, az 52 éves Anthony elvesztette a teljes vagyonát, több mint százmillió dollárt. Annyira lenullázódtunk, hogy azon kellett gondolkoznunk, honnan lesz pénzünk a következő havi lakbérre.

Az írónő azt mondja, visszatekintve,

ez volt a legjobb dolog, ami történhetett velük.

Az übergazdagokkal lógni üres és unalmas volt, ha ma valaki átnyújtana százmillió dollárt, szívbaj nélkül visszaadnám. Hogy miért? Azért, mert mostanra megtaláltam azt a kiteljesedést, amelyre gyerekkorom óta vágytam - osztja meg az olvasóval őszinte véleményét az írónő.

Élet a gengszterrel

Egy tinédzser anya lányaként nélkülözés közepette nőttem fel Bensonhurstben, 16 évesen kaptam egy használt írógépet a nagyanyámtól. Azóta szeretek írni, amióta ő azt mondta, írjam ki magam ebből a történetből.

Igazából volt min aggódnia, ugyanis akkor már egy éve egy gengszterrel jártam. Nyolc évig voltunk együtt, de ezalatt a fickó fizikailag és lelkileg is bántalmazott, rákényszerített, hogy hagyjam ott a középiskolát, bár titokban letettem a vizsgáimat. Az egyetlen mentsváram az írás volt, a matrac alá dugdostam a kézirataimat. Amikor 1991-ben emberölésért és fegyvertartásért lecsukták, én végre felszabadultam.

Majd jött egy lovag

Az én Hamupipőke történetem ott kezdődött, amikor 19 évvel ezelőtt megismertem Anthonyt. Ő tökéletes ellentéte volt a korábbi erőszakos exemnek. 28 éves koromban ismertem meg, amikor a Chemical Banknál dolgoztam részmunkaidősként. Épp a tőzsdei részlegen át rohantam az irodába, amikor egy fickó odajött hozzám, megfogta a vállamat és ezt mondta: "Elnézést hölgyem, maga gyönyörű. Eljönne velem vacsorázni vagy egy villásreggelire? Miféle villásreggelire?" - válaszoltam, hisz korábban Bensonhurstben mi sosem villásreggeliztünk.

Anthony akkor 33 éves volt, egy, a New York-i tőzsdén üzletelő cég vezető partnere volt. Akkoriban ők voltak a közvetítők a brókerek és a vállalatok között, ma az ő munkájukat már algoritmusok végzik. Nagyon sok pénzt keresett.

Anthony Corso (jobb) brókerekkel beszélget a New York-i tőzsdeparketten 2001. október 2-án. Forrás: AP/Richard Drew

Már az első randi is fényűző volt

A Midtown East torony tetején koktéloztunk, majd limuzinnal elmentünk megnézni az Operaház fantomját a Le Cirque-be. Hat héttel később, a bermudai nyaralásunkon megkérte a kezemet. Nem volt nála gyűrű, csak egy húszezer dolláros Rolex óra.

Addig életemben nem láttam olyan drága órát, azonnal igent mondtam. Anthony később vett nekem egy rendes eljegyzési gyűrűt: egy ötkarátos gyémántból állót, a Cartiertől. Felmondtam és Anthony tribecai lakásába költöztem. "Ha író akarsz lenni, akkor miért dolgoznál részmunkaidősként?" - kérdezte tőlem. Minden vágyam az írás volt, megvoltak a kézirataim is, de egyrészt valahol belül még mindig féltem a börtönben ülő extől, másrészt pedig nagyon elfoglalt a fényűző élet.

Suzanne Corso magángépet bérelt férje 40. születésnapjára, ezzel utaztak Mexikóba 2002-ben. Forrás: New York Post

Novemberben a Bermudákon tartottuk a 350 ezer dolláros esküvőnket, melyen ott volt a New York-i tőzsde elnöke, a koszorúslányom pedig Renee Graziano volt - aki később a Mob Wives című valóságshow-ból vált híressé - együtt nőttünk fel, olyan volt, mintha testvérek lettünk volna.

Ezek után az életem egy nagy party volt: magánrepülőkkel és jachtokkal utazgattunk, egzotikus szafarikra és hajóutakra jártunk.

A társasági életünket jótékonysági gálák és Yankees meccsek tették ki. A meccseket a "legendák" székeiből, a legjobb helyről nézhettük.

1999-ben, amikor a lányunk is született, a férjem cégét bevezették a tőzsdére. Ez hatalmas bevételt hozott.

Volt olyan időszak, amikor négy házunk volt:

egy úgynevezett minimansion a Ritz-Carltonban, két ház Hamptonsban és egy North Forkban. A lányunk az egyik legjobb óvodába járt az Upper East Side-on, bentlakós dadusunk volt, helikopterrel repkedtünk a házaink között.

A kétezres évek elején unatkozni kezdtem, írtam néhány színdarabot és egy dokumentumfilmet, amit Bracco mondott fel nekem, de a legjobban a Madison Avenue-n szerettem vásárolgatni. Imádtam Dolce&Gabbanába vagy Gucciba öltözni, de belül üres voltam.

Olyan jótékonysági rendezvényeken ültem, ahol százezer dollárba került egy asztal, próbáltam kapcsolódni azokhoz a nőkhöz, akik csak a gyerekek iskolájáról tudtak beszélni, vagy arról, hogy megcsalja-e őket a férjük. Kívülálló voltam.

Egyszer csak beütött a krach

Aztán bekövetkezett a pénzügyi válság 2008-ban. Anthony minden este stresszesen jött haza. Majd egy idő után azt mondta:

Lehet, hogy meg kell válnunk a helikoptertől.

Elkezdtük visszavágni a költségeinket: bizományiba vittem a ruháimat, eladtam az egyik Birkin táskámat, az ára fedezte az egyik American Express hitelkártyám tartozását, de még így is rengeteg volt a kiadás. Anthony nagyon okos ember, de ha részvényeket vásárolsz és azok hirtelen összeomlanak, akkor mit csinálsz?

Sosem felejtem el azt a reggelt, amikor Anthony ezt mondta: "Ne haragudj Sue, de el kell adnunk a Rolexedet". Azt, amelyikkel megkérte a kezemet. De tudják mit? Örömmel nyújtottam át neki, mert tudtam, hogy ez csak egy tárgy.

Wall Street-i brókerek reakció a 2008 őszi tőzsdei esések idején Forrás: Richard Drew, AP

2008 decemberében Anthony elmondta, hogy mindent elveszítettünk, körülbelül százmillió dollárt, beleértve a fizetését és befektetéseit is, a cégét leépítették, majd eladták.

Bár először ideges voltam, azt mantráztam magamnak, hogy "nem a pénz mondja meg, hogy ki vagyok". Az utolsó szalmaszál az volt, amikor elhagytuk a Ritz-Carltont és kibéreltünk egy két hálószobás lakást Battery Park Cityben, ahol most is élünk. Rengeteget feszültünk és veszekedtünk azon, hogyan fogjuk kifizetni a bérleti díjat. Anthony depressziós lett, jártunk terápiára is, de mindig csak azt hajtogatta, hogy talpra kell állnia.

Szerencsére, korábban nagyon sok mindenkinek segítettünk, így néhányan viszonozták is a szívességet az ínséges időkben. Az egyik ilyen segítő kéz akkor nyúlt felénk, amikor éppen Samantha iskoláját kellett kifizetni. Az egyetlen dolog, ami érdekelt, az volt, hogy Samantha következetes oktatást kapjon, így ő most kitűnő tanuló.

A kilábalás

Nem sokkal a 41. születésnapom után a kezembe kerültek a brooklyni évekről írt kézirataim. Sokszor gondoltam már rá, hogy ki kellene adni a történetemet, de akkor úgy éreztem, ennek a könyvnek meg kell születnie. Így összeraktam a regényt és elküldtem ötven ügynöknek. Mindannyian utálták, kivéve egyet.

A gengszterrel folyatott viszonyomról szóló, a Brooklyn Story című könyvet egy hét alatt adtam el a Simon & Schuster nevű kiadónak, amely a legnagyobb meglepetésemre

hatszámjegyű összeget ajánlott a könyvért.

Majd amikor a könyv a best-seller lista élére került 2010-ben, arra kértek, hogy írjak egy trilógiát, amely múlt hónapban a „Hello, Hollywood” című könyvvel ért véget. Így visszanézve, nem megy ki a fejemből a nagymamám ajándéka, a Smith Corona írógép, valamint a tanácsa, hogy írjam ki magam a saját életemből.

Nem volt könnyű, de az életem egyes szakaszai inspirálták az írásaimat, és most ebből is tudunk élni.

Anthony most is a pénzpiacon dolgozik, és most, nyolc év kínlódás után, az összes megtakarításunk elvesztése után, ketten együtt keresünk annyit, mint ő a válság előtt.

Megtartottam néhány emléket a vagyonosabb életünkből, például a két Birkin táskámat, de egyébként a Zarához hasonló üzletekben vásárolok. A legfontosabb azonban az, hogy a lányunk, Samantha nem a szobaszervíztől rendelgető, elkényeztetett lányként nőtt fel, hanem egy csodálatos ember lett, aki tudja a család és a szeretet értékét.

Életem legnagyszerűbb dolga az volt, hogy elveszítettünk százmillió dollárt. Ez sok mindenre rádöbbentett, most már tudom, ki is vagyok valójában.