Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést

2015.06.21. 11:22

Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csődhöz, az eurócsoport vezetői hétfőn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyűlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.

A kormány bejelentette, hogy négy méter magas kerítést építenek a szerb–magyar határra. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek augusztus elsejéig kell biztosítania az ideiglenes kerítés felállításához szükséges forrásokat.

Lesz pénz a kerítésre

Egyelőre nem tudni, pontosan mennyibe fog kerülni, de a rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített 60 milliárd forintos tartalék összeg fedezetet nyújthat a kerítés megépítésére, mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára.

Nem ad pénzt kerítésre

Az Európai Bizottság szinte biztosan nem adna pénzt a magyar kormánynak a szerb határra tervezett kerítésre, igaz, a kabinet nem is kért rá. Lázár János azt mondta, az unió egyetlen eurócenttel sem támogatja a bevándorlóprobléma-kezelését Magyarországon. A valóság ezzel szemben az, hogy 2004-től 2020-ig Magyarország 71 milliárd forintnyi támogatást kap.

A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt pénzből fizethetik a kerítéstFotó: Szabó Gábor - Origo

Pénzbírság a bevándorlók miatt

A bevándorlók egyébként nem csak a szerb határon jelentenek problémát. Idén már több tucat alkalommal rohantak meg bevándorlók az Egyesült Királyságba tartó magyar kamionokat. A Waberer's fuvarozócég szerint sofőrjeik tehetetlenek, a hatóságok pedig nem szervezték meg kellőképpen a kamionok védelmét. Ha egy járműben illegális bevándorlókat találnak, a bírság elérheti a 2000 fontot,  vagyis a 850 ezer forintot, de a brit hatóságok eddig általában elengedték vagy csökkentették ezt az összeget. 

Görögországnak nincs pénze

Görögország újabb lépéssel került közelebb az államcsődhöz és az eurózóna elhagyásához, csütörtökön Luxembourgban nem született megállapodás a görög adósságválság ügyében az eurózóna-országok pénzügyminiszterei között. Donald Tusk, az EU-országok állam-, illetve kormányfői testületének elnöke a jövő hétre, hétfő estére ezért összehívta az euróövezeti országok csúcsvezetőinek tanácskozását. Megegyezni viszont muszáj lesz, ha Athén el akarja kerülni a csődöt: Christine Lagarde, az IMF igazgatója figyelmeztette a görögöket, hogy nem kaphatnak haladékot, július 1-jéig muszáj fizetniük, különben hivatalosan is elindul az államcsőd. 

Alekszisz Ciprasz görög miniszterelnök még mindig optimista, biztos abban, hogy lesz megegyezés. Berlin kész az utolsó pillanatig tárgyalni, bár a német lakosság már inkább szabadulna Görögországtól. 

Az emberek mentik a pénzüket

Görögországban az emberek mentik a pénzüket a bankokból, inkább otthon vagy a munkahelyükön tartják, de van, aki aranyat vett belőle. A hitelezőkkel folytatott tárgyalások összeomlása után megduplázódott a napi pénzfelvételek összege. Az Európai Központi Bank az eurózóna pénzügyminisztereinek válságértekezletén nem zárta ki, hogy a drámaian felgyorsult betétkivonás miatt a görög bankok már nem tudnak kinyitni a jövő héten hétfőn. 

Ezért válságtanácskozást kezdett pénteken délben az Európai Központi Bank, azt tárgyalták, elküldjék-e a görög jegybanknak a bankok életben tartására kért segélyt. Végül úgy döntöttek, biztosítják a többletforrást a görög bankoknak.

Görögország a csőd, a bankok az összeomlás küszöbén, a miniszterelnök még optimistaForrás: AFP/Louisa Gouliamaki

Újabb pénzpiaci felügyelet

A magyar kormány pedig új felügyeletet állítana fel a kormányzat az újabb bank- és brókerbotrányok megelőzése és az adócsalások megakadályozása érdekében. A hatóság a könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők, az okleveles adószakértők és a könyvvizsgálók ellenőrzését kapná feladatul.

Több pénze lehet szerencsejátékból

Törvénymódosítási javaslatot nyújtott be a fideszes Bánki Erik az online kaszinójáték részletes törvényi szintű szabályainak megalkotására. Az Országgyűlés honlapján olvasható dokumentum indoklása szerint a javaslat kimondja, hogy az online kaszinójáték szervezésére csak olyan szervező jogosult, amely rendelkezik kaszinójáték szervezésére vonatkozó koncesszióval. Ilyennel csak Andy Vajna filmipari kormánybiztos és Szima Gábor, a debreceni focicsapat volt tulajdonosa rendelkezik Magyarországon. 

Andy Vajnáé lehet az online kaszinózás isFotó: Valuska Gábor

Kevesebb pénzt visz el az szja

Elfogadta az Országgyűlés a jövő évi adótörvénycsomagot, amely alapján 2016-ban 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó kulcsa, és 5 százalékra a sertés tőkehúsok áfája, mérséklődik a bankadó és változik a közműadó. Bevezetik a növekedési adóhitel-kedvezményt, ennek az a lényege, hogy bizonyos feltételeknek megfelelő vállalkozások elhalaszthatják az adó megfizetését, és azt két év alatt nyolc részletben teljesíthetik.

Veszélyben a rezsipénz?

Kész feladni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány, ezt olvasta ki a birtokába került hivatalos, az uniós energetikai biztosnak küldött kormányzati levélből a Hvg.hu. Nem egyszerűen a rezsicsökkentés leállításáról van szó, a kilátásba helyezett lépések szerint akár drágulhat is a gáz és az áram. Februárban az Európai Unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen az úgynevezett harmadik energiacsomag vállalásaival kapcsolatban.

A magyar kormány intenzív tárgyalásokat folytat az ügyben az EU-val, és kellő időben részletes tájékoztatást ad majd, de bármi történik is, a kabinet szándéka a rezsicsökkentés eredményeinek megvédése – reagálta Kovács Zoltán kormányszóvivő. A tárgyalásokról annyit mondott, hogy egy rendkívül bonyolult, leginkább szabályozási kérdésekről folyó vitával állunk szemben, amelynek legkevésbé fontos eleme az árképzés". 

Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője rossz dolognak tartja, hogy "ez a levél kikerült", "a taktikai elemeket" nem szeretnék megosztani.

Sok pénzt vesztett a Tigáz

A Tigáz Zrt. hivatalos kérelemmel fordult a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalhoz, hogy vonja vissza a cég egyetemes gázszolgáltatói engedélyét. A Tigáz április közepén közölte, hogy a tavalyi évi bruttó üzemi vesztesége 3,8 milliárd, nettó vesztesége 14,8 milliárd forint volt, a társaság a 2014-es évre nem fizet osztalékot. A gázszolgáltató 2014-es működési vesztesége 4,9 milliárd forint volt. 

A másik két nagy magántulajdonú egyetemes szolgáltató, az E.on Energiaszolgáltató Kft. és a GDF Suez Zrt. áprilisban kérte egyetemes földgázszolgáltatói engedélyének visszavonását. A jövőben a Főgáz Zrt. láthatja el a két cég ügyfeleit.

A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásbólForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Sok pénzt vesztett az MVM

E-mailben kapta meg a felmondását a napokban Baji Csaba, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. elnök-vezérigazgatója. A szóbeszéd szerint Baji Csabának nem az állami energiacég tavalyi milliárdos vesztesége, hanem Simicska Lajos miatt kell távoznia posztjáról. (Baji Csaba egyike az Orbán Viktorral háborúban álló Simicska Lajos üzletemberhez közel állóként elkönyvelt állami cégvezetőknek.) Utódja a francia GDF Suez energiacég korábbi vezetője, Csiba Péter lehet.

Az MVM nem kommentálta a hírt, de később bejelentette, hogy Baji Csaba kezdeményezte munkaviszonyának 2015. június 29-i hatállyal, közös megegyezéssel történő megszüntetését, és egyben lemond minden MVM Csoportban betöltött tisztségéről.

Pénz áll a házhoz a Közgépnél

A Közgéppel viszont olyasmi történt, ami mostanában nem gyakran: közbeszerzést nyert. Ezúttal a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által kiírt közbeszerzésen indult Simicska Lajos cége, amely 27 százalékkal adott be olcsóbb ajánlatot, mint az eredetileg becsült összeg. A Közgép így 1,85 milliárd forint helyett nettó 1,34 milliárd forintért vállalta a 61-es főút Nagykanizsát elkerülő 3,3 km-es szakaszának építési munkáit. 

Simicska Lajos vesztett egy embert, de nyert egy közbeszerzéstFotó: Bielik István - Origo

Pénz áll a házhoz az ellen-Közgépnél

Az új vagy ellen-Közgépként emlegetett Duna Aszfaltnak azért még mindig jobban megy a szekér. A Duna Aszfalt Kft. nyerte Szekszárd „hosszú távon egészséges ivóvízzel való ellátására” kiírt közbeszerzést, derült ki a Közbeszerzési Értesítőből. Európai uniós forrásokból a helyi önkormányzat 142,1 millió forintot fizet a munkákért. 

A MÁV-tól pedig vasútfejlesztési munkát kapott a Duna Aszfalt Kft. konzorciumtársával, a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel együtt, nettó 14 milliárd forintért. A Duna Aszfalt tavaly több mint 30 milliárddal, 86 milliárd forintra növelte bevételét. 

Pénz áll a házhoz az Eliosnál

Ismét közbeszerzést nyert Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak egykori érdekeltsége, az Elios Zrt. is: ezúttal Tamásiban nyerte meg a közvilágítás korszerűsítésére kiírt tendert.

Medencényi pénz

A Garancsi István érdekeltségébe tartozó Market Építő Zrt. nyerte a 2017-es vizes vb-re tervezett uszodakomplexum létesítésére kiírt közbeszerzést.  A Market Építő nettó 38,6 milliárd forintért vállalta a 2017-es vizes világbajnokság megrendezéséhez szükséges uszodakomplexum létesítésére irányuló beruházás tervezési, építési, szerelési munkáinak elvégzését, valamint az ezekhez kapcsolódó szolgáltatások ellátását.