Erős évre számít a Századvég Gazdaságkutató

Mercedes Kecskemét Mercedes Benz CLA Shooting Brake Mercedes Kecskemét
2015 január 20.-án legördült az első négyajtós CLA Shooting Brake Mercedes-Benz személyautó a kecskeméti gyártósorról
Vágólapra másolva!
A magyar gazdaság idén is a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat, írja közleményében a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb Makrogazdasági monitor és konjunktúraelemzés című kiadványában.
Vágólapra másolva!

A Századvég Gazdaságkutató a 2015. évre is a tavalyihoz hasonló mértékű, dinamikus gazdasági növekedést vár. Szerintük ennek alapja, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az idei év első negyedévében fokozódott, szemben a növekedés lassulását váró általános vélekedéssel.

A 3,5 százalékra gyorsuló éves növekedési ütem

továbbra is az Európai Unió élmezőnyébe helyezi hazánkat,

írja közleményében a Századvég Gazdaságkutató. Az első háromhavi növekedést két év után ismételten a külkereskedelmi forgalom élénkülése vezérelte, ami önmagában 3 százalékponttal járult hozzá a GDP-bővüléshez.

3,4 százalékos növekedést várnak

Közlésük szerint a belföldi felhasználás csupán 0,6 százalékpontot magyaráz a teljes gazdasági növekedésből. Ilyen nagy különbségre a gazdaság belső és külső teljesítménye között a legutóbbi recesszió idején volt példa. Mint írják, a mérsékelt belföldi teljesítmény fő oka a beruházás és a közösségi fogyasztás visszaesése.

Előre tekintve, a Századvég Gazdaságkutató prognózisa szerint a magyar gazdaság 2015-ben is megközelítheti az előző évi kiemelkedő gazdasági teljesítményét, amit jövőre egy mérsékeltebb év követhet, olvasható a közleményben. Szerintük a GDP-növekedés 2015-ben elérheti a 3,4 százalékot, míg jövőre a 2,7 százalékot.