A görög válság lerövidítheti az MNB kamatcsökkentési ciklusát

gazdasági bizottság
Budapest, 2014. december 9. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén 2014. december 9-én. MTI Fotó: Soós Lajos
Vágólapra másolva!
Londoni pénzügyi elemzők szerint a görögországi válság átgyűrűző kockázati hatásai lerövidíthetik a Magyar Nemzeti Bank monetáris enyhítési ciklusát.
Vágólapra másolva!

A Monetáris Tanács várhatóan kedden ismét csökkentheti az irányadó rátát, mégpedig újabb 15 bázisponttal a piaci várakozások szerint. Így az alapkamat 1,5 százalékra süllyedne. Korábban a piac úgy gondolta, hogy ez lehet majd az alja a hazai monetáris enyhítési ciklus aljának, bár az utóbbi időben egyre több olyan kommentár lát napvilágot, mely szerint akár még mélyebbre süllyedhet az alapkamat.

Forrás: MNB, Investor.hu

Kezd kétkedni a City

Ugyanakkor a monetáris tanács keddi kamatdöntése előtt a Cityben megjelentek olyan vélemények is, amelyek szerint az eddig biztosra vett keddi újabb kamatcsökkentés esélye sem száz százalék.

A Royal Bank of Scotland (RBS) bankcsoport londoni befektetési elemzői előrejelzésükben legfeljebb 80 százalékosra taksálták a keddi MNB-kamatcsökkentés valószínűségét, és 60 százalékos esélyt látnak arra, hogy az enyhítési ciklus június után is folytatódik.

A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni elemzői hétfői prognózisukban elképzelhetőnek nevezték, hogy a monetáris tanács a keddi kamatdöntéshez fűzött közleményében nem alapeseti, hanem csak alternatív forgatókönyvként tesz utalást a további enyhítések lehetőségére.