Jogi lépéseket tervez a MET

földgáz gáz gáztűzhely láng gázláng
Vágólapra másolva!
Az MSZP számításai szerint a MET Zrt. 150 milliárd forintot "kaszált" a kormány által jogszabályban biztosított gázkereskedelmi rendszerrel, miközben 4,1 milliárd forint volt a magyar állam haszna. A MET "zavaros gázügyleteiről" szóló sajtóhíreket a cég visszautasítja és jogi lépéseket emleget.
Vágólapra másolva!

Tiltott állami támogatás miatt az Európai Bizottsághoz fordulhatnak a szocialisták, hogy így szerezzék vissza a MET Zrt. hasznát. Emlékeztettek, hogy 2011-ben a Fidesz hozott egy jogszabályt, ami lehetővé tette, hogy a Magyar Villamos Művek (MVM) gázkereskedője (MVM Partner) a stratégiai tározókból és az Ausztria felől érkező vezetékből olcsón hozzon be gázt.

Az MSZP szerint sokkal jobb üzlet volt a gáz a MET-mnek, mint az államnak Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint ezt a gázt négy éven keresztül továbbadták a MET Zrt.-nek, amely ezt az olcsó gázt piaci körülmények között értékesíthette, ezzel pedig számításai szerint 150 milliárd forintot "kaszált" a MET.

A számítást az MVM Partner Zrt. által egy per után kiadott közérdekű adatok alapján végezték - mondta Tóth Bertalan.

Csökkent a profit vagy sem?

A MET Zrt.-ről hétfőn a Népszabadság egyébként azt írta, hogy a cég a tavalyi eredménykimutatás szerint 2014-ben már csak kevesebb, mint egymilliárd forintnak megfelelő, 3,13 millió euró osztalékot fizetett tulajdonosának, a svájci MET Holding AG-nak, miközben a szocialisták által is említett gázszerződés révén a lap szerint

az osztalék 2013-ban még több mint 55 milliárd forint volt.

A MET Zrt. reagált a napilap írására, és visszautasította azt, mondván: a téves számok alapján levont téves következtetések nélkülözik a szakmaiságot, és a lap állítása nem más, mint "szakmai köntösbe bújtatott hókuszpókusz", mely politikai hangulatkeltésen kívül másra nem alkalmas. Közölték, hogy