Kínai állampapírt vesz a jegybank

Vágólapra másolva!
Renminbi kötvénybefektetésekről és elszámolási mechanizmus létrehozásáról szóló megállapodásokat írt alá a Magyar Nemzeti Bank és a Kínai Népköztársaság jegybankja.
Vágólapra másolva!

A Jegybanki Renminbi Programot 2015. február 19-én hirdette meg a Magyar Nemzeti Bank, akkor jelezte, hogy megvizsgálja egy renminbi devizatartalék-portfólió kialakításának lehetőségét. A renminbi (népi pénz) a kínai nemzeti deviza hivatalos elnevezése, a jüan pedig a valuta címletének "számlálója".

Az MNB közleménye szerint áttekintették a kínai állampapír és devizapiac strukturális jellemzőit, a befektetés hozam és kockázati paramétereit, illetve a teljes devizatartalék szintjén jelentkező diverzifikációs előnyöket.

A közlemény szerint a döntésnél figyelembe vették Kína növekvő világgazdasági súlyát és a renminbi nemzetközi monetáris rendszerben betöltött, egyre hangsúlyosabb szerepét, valamint gondosan mérlegelték a befektetés pénzügyi vonatkozásait, ennek alapján

döntöttek a devizatartalék egy kis részének kínai állampapírokba történő befektetéséről.

A döntésben fontos szempont volt Kína magas hitelminősítése. A kínai állampapírokba való befektetés összhangban van a devizatartalék-kezelés nemzetközi trendjeivel, ugyanis az Európai Unióban és azon kívül is egyre több jegybank fektet kínai eszközökbe - írta az MNB.

A Magyar Nemzeti Bank május végén jelentette be, hogy kínai állampapírokba fektette devizatartalékának egy kis részét. A jegybank monetáris tanácsa korábbi döntése alapján kezdte meg kínai állampapír-portfóliójának kiépítését.