Kell-e fertőzéstől tartani?

forint pénz pénzügyek pénztárca bankkártya bankjegy papírpénz érme apró aprópénz pénz pénzügyek pénztárca bankkártya papírpénz érme apró aprópénz
Vágólapra másolva!
Nem hagyta érintetlenül a pénzpiacokat a görög tárgyalások holtpontra kerülése és a megszorításokkal kapcsolatos július 5-ei népszavazás. A kezdeti reakciókban jól tetten érhető, hogy a befektetők a biztonságos eszközöket keresik, a kockázatosnak vélt instrumentumokat pedig inkább adják, ennek megfelelően a forint is a sérülékeny oldalra került. De mit hozhat a jövő?
Vágólapra másolva!

A hétfői kereskedési nap újra előhozta a rég nem látott beidegződéseket: ha valamilyen pánik vagy válság alakul ki a nemzetközi pénzpiacokon, akkor a biztosabbnak hitt eszközökbe áramlik a pénz egyfajta menekülő útvonalként, a kockázatosabbnak vélt eszközök pedig eladói nyomással szembesülnek. Persze jó kérdés, hogy ez a mostani görög válsághangulat átmenetinek fog-e tűnni pár nap távlatából, és megint csak arra használják ki a befektetők, hogy olcsóbban vásároljanak, abban bízva, hogy a 6 éve tartó bikapiac és árfolyam emelkedés a végtelenségig fog tartani.

Megnövekedett a kockázatkerülő magatartás a befektetők között Forrás: 123rf.com

A forint is kockázatos eszköz

Már vasárnap éjjel, majd a hétfő délelőtti kereskedésben kirajzolódott, hogy az eurózóna perifériás országainak (olasz, spanyol, portugál) állampapírpiacain jelentősebb hozamemelkedés bontakozott ki, azaz elkezdték adni a befektetők ezen országok kötvényeit, ugyanakkor a német 10 éves állampapírt inkább vásárolták. Ez egyértelműen a megnövekedett kockázatot szimbolizálja.

Ebbe a folyamatba kapcsolódott be a forint és a hazai állampapírpiac is, melyből egyértelműen kiderül, hogy

még most is a kockázatos eszközök közé sorolják a hazai fizetőeszközt a befektetők, pedig közvetlen kapcsolat nincs is a magyar és a görög gazdaság között.

A görög csődöt egybehangzóan csak július 1-jén lehetne kimondani, hisz addigra derül ki, hogy Athén átutalta-e az IMF részére az 1,6 milliárd eurós törlesztőrészletet, bár korábban már a Ciprasz vezette kormány jelezte, hogy a hitelezőkkel való megegyezés nélkül nem tudják teljesíteni a kifizetést.

Vajon a görögök tényleg az eurózónából kifelé vezető utat választják? Forrás: AFP/Aris Messinis

Az eddigi mozgásokból jól kitűnik, hogy ha nem születik valamilyen pozitív előrelépés Görögország ügyében, azaz nem sikerül tető alá hozni egy hitelezői megállapodást, akár úgy, hogy időben kiterjesztik a most is érvényben lévő mentőcsomagot, akkor az további kockázatkerülő magatartást hozhat a nemzetközi pénzpiacokon. Így szemlélve a dolgokat,

igen csak sok múlhat a július 5-ei görög népszavazáson is, és ennek megfelelően ez a hét igen jelentős meglepetéseket és árfolyam ingadozásokat hozhat az árfolyamokban.

A forint is annak megfelelően fog változni, épp milyen hírek érkeznek. A hétfő reggeli nyitásban is még a rossz hírek domináltak, ezért is lehetett azt látni, hogy 315 fölé szaladtak a jegyzések az euróval szemben, illetve a magyar állampapírpiacon is tapasztalható volt hozamemelkedés. Bár azért mindenképp érdemes hozzátenni, hogy

a régió más piacain is, azaz például Lengyelországban is hasonló jelenséget lehetett látni.

De még ha tényleg beáll a csődhelyzet a görögöknél, akkor is csak rövid távú negatív hatásokkal érdemes számolni, ilyen esetben akár az is elképzelhető, hogy 320-as euróárfolyamot láthatnánk a forinttal szemben, de utána vélhetőn újra megnyugvás és forinterősödés jöhetne.

Miért korlátozott a forintgyengülés ereje?

A piacok részben felkészültek már a görög események hatásaira, mivel évek óta húzódik a történet és a megoldás. Ráadásul most már

nem a nemzetközi pénzügyi rendszer van kitéve egy esetleges görög csődnek és adósságrendezésnek, hanem az Európai Unió és annak adófizető polgárai,

valamint az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap. Az eddigi mentőcsomagok során adott közel 250 milliárd euró soknak tűnik így leírva, a rendszer szempontjából viszont kicsiny nagyságrend.

Ennek megfelelően a pénzpiaci fertőzésveszély korlátozott,

maximum rövidtávú árfolyamesés és kockázatkerülő magatartás jelentkezne, utána viszont helyreállna a hangulat. Gyakorlatilag a hétfői mozgások már a lehetséges csődeseményt árazták be.

Fontos az is, hogy úgy tűnik, Európában újra van esély a gazdasági növekedésre, tehát sikerül kikecmeregni abból a mély gödörből, amiben az elmúlt években volt az öreg kontinens. Hazánk számára pedig ez jó hír, hisz a mi teljesítményünk nagyban függ az Unió gazdasági hangulatától, már pedig azt egy görög csőd helyzet sem vetné vissza, azaz a magyar GDP alakulására nem gyakorol számottevő hatást Görögország jövőbeli útja.

És van még egy szempont, mégpedig az, hogy alapvetően jók a magyar gazdaság mutatói, és napirenden lehet egy hitelminősítői felminősítés is év végén vagy jövő év elején.

Mit mutat a grafikon?

Az alábbi napos bontású árfolyamgrafikonon jól látható, hogy a januári csúcs és az április mélypont közötti mozgás 61 százalékos Fibonacci korrekciójánál táncol az árfolyam, ez elvileg megfoghatja a további árfolyamemelkedést. Szintén érdemes arra is egy pillantást vetni, hogy a január 15-ei (svájci jegybankos mizéria) napon kívül egyetlen egy nap sem zárt 320 fölött az árfolyam, így a 320-as szint mindenképp egy jó ellenállás lehet egy további negatív forgatókönyv mellett. Bármilyen pozitív kimenetel esetén pedig kulcsfontosságú lehet, hogy 310 alá kerüljön az EURHUF jegyzése, mert akkor nyílhat meg az út a forinterősödés előtt.

Az EURHUF napos bontású árfolyamgrafikonja Forrás: Investing.com, Investor.hu

A forint dollárral szembeni mozgása picit más, mivel ott jóval nagyobb súllyal nyom a latba a zöldhasú jövőbeli mozgása, ahogy ezt az elmúlt egy évben is láthattuk. Az emelkedő trend egyértelmű, és az elmúlt hónapok oldalazása inkább tűnik egy nagyobb konszolidációnak a trendben, mint valamilyen fordulatnak. Így ott könnyedén elképzelhető, hogy az előttünk álló időszakban a márciusi 292-es csúcs fölé fog emelkedni az árfolyam, megközelítve a 300-as 'álomhatárt'. Persze ehhez a dollárerő újraéledésére is szükség lehet.

Az USDHUF napos bontású árfolyamgrafikonja Forrás: Investing.com, Investor.hu

Konklúzió

A fent leírtaknak megfelelően

még egy negatív forgatókönyv alapján is sem kellene jelentős forintgyengülést várni,

azaz felfelé korlátos az emelkedési potenciál az EURHUF esetében, tehát nem kell attól tartani, hogy a januári csúcsok fölé szaladna a jegyzés. Ennek megfelelően egy 320-as árfolyam még könnyedén el is képzelhető.

Viszont ha a nemzetközi hitelezőknek és Görögországnak sikerül tető alá hozni egy megállapodást, akkor globálisan nézve is javulhat a befektetői hangulat, és a forint is erősödésnek indulhat, megcélozva akár a 300-305 közötti szinteket.

A leírtaknak megfelelően sok minden ki fog derülni a forint erejéről, hogy miként reagál a következő napok fejleményeire. Közép távon sokkal inkább az európai gazdaság és a hazai monetáris politika fog irányt szabni az árfolyamnak.