Ezzel a szavazólappal találkoznak a görögök vasárnap

2015.06.30. 17:02

Megkezdték a szavazócédulák nyomtatását Görögországban a vasárnapi népszavazásra, hogy azok időben megérkezzenek a szavazóhelyiségekbe. Már kevesebb, mint egy hete van a hatóságoknak, hogy megszervezzék a referendumot, ezért az előkészületek gőzerővel zajlanak.

Az állami nyomdában hétfőn kezdődött meg a szavazócédulák nyomtatása. Ismertették a kérdést is, amit a népszavazáson feltesznek majd. A kissé bonyolult kérdés így hangzik:

El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?

A szavazócédulán ezután kifejtik, hogy a terv két részből áll, és feltüntetik a terv két fejezetének címét. Az első a "Reformok a folyamatban lévő programok lezárására és azon túl" címet viseli, a másodiknak "Az adósságok fenntarthatóságának előzetes elemzése" a címe.

Igennel vagy nemmel válaszolhatnakForrás: MTI/EPA/Szimela Pancarci

A szavazóknak "Nem" és "Igen" között kell választaniuk.

A két lehetőség közül a "Nem" válasz szerepel az első helyen.

A kormány az első válasz mellett kampányol.

Az Origo tudósítója Görögországban, Szalonikiben van. Ide kattintva olvassa el az összeállításunkat. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK