Letesztelték az idei fürdőruhákat

Szédületes bikinialakot villantott Dobó Kata
Vágólapra másolva!
Húsz fürdőruha közül egy sem készült veszélyes anyagból, és a címke is csak az egyiken volt megtévesztő.
Vágólapra másolva!

Idén vizsgált először fürdőruhákat a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. A 20-féle fürdőruha nyersanyag-összetételét nézték meg, és azt, hogy van-e a termékekben veszélyes anyag.

A hasonló cikkek illusztrálásakor jön jól a Life.hu képtára. Ezen a képen például a szédületes bikinialakot villantó Dobó Kata látható, írják a kollégák Forrás: Facebook/Dobó Kata hivatalos oldala

Egy termékről derült ki, hogy a rajta szereplő tájékoztatás megtévesztő, mivel nem olyan anyagból készült, mint amit a címkére írtak.

Veszélyes anyagot tartalmazó fürdőruhát nem találtak a szakemberek.

Ezt a képet viszont ebből vettük át: 2 gyerek után is dögösen - 5 sztár, akinek nagyon irigyeljük a bikinialakját Forrás: Instagram/Kate Hudson

A címkéket is szabályozzák

A textiltermékek címkézését és jelölését rendelet szabályozza (1007/2006/EK). Eszerint a textiltermékeken - így a fürdőruhákon is - forgalomba hozatalkor tartós, olvasható, látható és hozzáférhető módon fel kell tüntetni, hogy milyen anyagból készült. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság laboratóriumában mikroszkópos vizsgálattal ellenőrizték a szakemberek, hogy a termékek nyersanyag-összetétele megegyezik-e azzal, amit a címkén feltüntettek.

A H&M-es bikini bukott le

A vizsgált 20 termék közül 1 db nem felelt meg. A H&M P/N02716661 sötétzöld színű bikinialsó a címkén feltüntetett poliészter, elasztán helyett poliamid, elasztán szálkeverékből készült, a címkén szereplő jelölés így megtévesztő lehet.

Van napkollektoros bikini is! Fotó: Andrew Schneider

A poliészter anyagok jellemző tulajdonsága, hogy könnyen kezelhetőek, gyorsan száradnak, és nem gyűrődnek. A poliamid anyagból készült fürdőruha könnyebben elveszíti a színét, ez az anyag hőérzékeny, ami azt jelenti, hogy magasabb hőmérsékleten könnyebben tönkremegy, mint a poliészterből készült fürdőruhák.

Nem volt veszélyes anyag

A Life öszeszedett még 10 meglepő tényt a bikiniről Forrás: Thinkstock

Az Élelmiszer- és Vegyipari Laboratóriumban az anyagösszetétel mellett az azoszínezék-tartalmat is vizsgálták a fürdőruhákban. Erre azért volt szükség, mert egyes azoszínezékek, ha az emberi bőrrel tartósan érintkeznek, károsak lehetnek az egészségre, mivel rákkeltő hatásúak.

Azoszínezék-tartalmú ruhát az Európai Unióban 2002 óta tilos forgalmazni. Ilyen anyagot Európában már nem használnak, nem használhatnak a termékek gyártásánál. Ugyanakkor ázsiai és afrikai gyártók termékeiben, így az onnan importált fürdőruhákban még előfordulhatnak. Ezen a vizsgálaton valamennyi termék megfelelt, tiltott azoszínezék nem volt kimutatható egyetlen fürdőruhában sem.

Mire érdemes figyelni fürdőruha-vásárláskor és használat közben?

  • Vannak üzletek, ahol – szabálytalanul – nem engedik felpróbálni a fürdőruhákat. Érdemes azonban ragaszkodni a próbához, mert ha vásárlás után derül ki, hogy a méret nem megfelelő, emiatt az üzlet nem köteles kicserélni a terméket.
  • Némely üzletben – szabálytalanul – arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy fehérneműt és fürdőruhát nem cserélnek. Jó tudni, hogy ha a fürdőruha tönkremegy, elszakad, vagy valamilyen más minőségi probléma keletkezik, akkor ugyanúgy élhetünk a jogainkkal, mint bármely más termék esetén. A fürdőruhákra is két év szavatossági idő vonatkozik, azaz két éven belül kérhetünk javítást, cserét, vagy ha ezekre nincs lehetőség, visszakérhetjük a pénzünket. De fontos, hogy megtartsuk a fürdőruha címkéjén szereplő használati utasítást.
  • A használatnál érdemes odafigyelni arra, hogy a fürdőruhát mindig ki kell öblíteni, különösen, ha valaki uszodában vagy tengerben fürdött. Ugyanis az uszoda klóros vize, illetve a sós tengervíz tönkreteszi az elasztánszálakat.
  • Vigyázni kell a napozókészítményekkel is, ezeket érdemes óvatosan a bőrre kenni, különösen a fürdőruha vonalánál, mert a bennük lévő anyagok károsíthatják a fürdőruhát.
  • A kezelési útmutatót érdemes betartani, annak megfelelően mosni, szárítani.