Lendületet vett a forint

pénz, forint, közbeszerzés
pénz, forint
Vágólapra másolva!
Látványos fordulat alakult ki a hazai fizetőeszköz piacán, azok után, hogy szerda este még 318-nál jártak az euróval szembeni jegyzések: csütörtök délutánra már 315 alatt is megfordult a kurzus. A forint erősödését támogatja a javuló tőzsdei hangulat, de az MNB mai kamatcsere tenderén tapasztalt élénk érdeklődés is szerepet játszik a javulásban.  
Vágólapra másolva!

Csütörtök reggel óta látványos erősödést mutat a forint az euróval szemben, csütörtök délután 2 órára már egészen 314,80-ig tudott lejönni az EURHUF jegyzése, azok után, hogy szerdán szinte csak a 317-318-as zónában kereskedtek a magyar fizetőeszközzel.

Az EURHUF órás bontású árfolyamgrafikonja Forrás: Investing.com

A pozitív mozgást táplálja a kedvező nyugat-európai tőzsdei hangulat is, hisz a vezető indexek 2 százalék körüli emelkedést mutatnak, köszönhetően annak, hogy állítólag a Ciprasz vezette görög kormány jelentősebb kiigazító csomagot szeretne letenni a nemzetközi hitelezők elé a legvégső, péntek reggel 8:30-as határidőig.

A magyar BUX-index is 1,8 százalékos pluszban van, a blue chip részvények közül pedig kiemelkedik az OTP a maga közel 4 százalékos menetelésével, így a bankpapír 5 585 forintos árfolyamnál jár.

Az MNB 'keze' is benne van

A Magyar Nemzeti Bank ma tette közzé a 3 és 5 éves kamatcsere-ügyletek (IRS) aukciós eredményeit, ahol kiemelkedő érdeklődést tanúsítottak a szereplők.

A 3 éves futamidőre 15 milliárd, míg az 5 évesre 125,5 milliárd forintnyi ajánlat érkezett (mindkét esetben 30-30 milliárd volt meghirdetve), melyet el is fogadott a jegybank 1,08, illetve 1,59 százalékos átlagos fix kamatláb mellett.

Ezen ügyletek során a fix kamatokat változó kamatozású értékpapírokra cserélik le a bankok, így a hosszabb futamidejű állampapírok tartása sokkal vonzóbbá válik számukra. Ráadusul ezen IRS ügyletek során a piacinál kedvezőbb kamatozás mellett tudnak hozzájutni a szereplők, cserébe viszont hosszabb ideig kell megtartaniuk az értékpapírokat.

Ezen eljárásról az államadósság finanszírozását tovább stabilizáló és így az önfinanszírozási koncepcióhoz illeszkedő új, a korábbiaknál hosszabb futamidőről a bankokkal való egyeztetést követően döntött az MNB. A monetáris politikai eszköztár átalakításának 2015. június eleji bejelentése után az IRS iránti kereslet újra megélénkült. A bankok a jegybanki IRS használata fejében nem csak növelték állampapír-állományukat, hanem a meglévő állampapír-állomány tartós tartását is vállalták. Az MNB keddi bejelentése alapján a jegybank az eddigi 3 és 5 éves futamidő mellett 10 éves lejárattal is meghirdeti a banki állampapír-vásárlást támogató kamatcsere-eszközét.