Újra vonzóvá válhat a munka

siker öröm cél nyereség profit hangulat befektetés
Vágólapra másolva!
Az amerikai gazdaság élen járt a gazdasági növekedést tekintetében a válság utáni években, és ez az ottani munkaerőpiacot sem hagyta érintetlenül. Bár a munkanélküliségi ráta folyamatosan csökkent, mégis egyre több ember hagyta ott munkáját, és próbált addig félretett pénzéből vagy befektetéseiből megélni. De úgy tűnik, hogy új szelek fújhatnak a tengerentúlon, újra vonzóvá téve a munkát. 
Vágólapra másolva!

Változóban az amerikai munkaerőpiac

Pár héttel ezelőtt HozamVadász még örömmel fogadta az enyhén megugró amerikai munkanélküliségi rátát, mondván, ez a munkaerőpiacra visszatérő embereknek tudható be. Úgy tűnik, az öröm korai volt, hiszen az aktivitási ráta júniusban új mélypontra esett (62,9 százalék), a munkanélküliségi rátát húzva magával (5,3 százalék).

Átfogó körkép az amerikai munkaerőpiacról Forrás: HozamVadász, Federal Reserve Bank of St. Louis

A mechanizmust úgy kell elképzelnünk, hogy

a bérnyomás hatására nem éri meg nem visszajönni a válság alatt kivonult dolgozóknak.

Míg a válság éveiben mondjuk 22 dollárt veszített egy átlagos amerikai munkavállaló óránként, azáltal, hogy önként kivonta magát a munkaerő piacról, addig mára ennek ára egészen 25 dollárig ment - írja blogbejegyzésében HozamVadász.

Bár aki eddig nem dolgozott, befektetéseiből egész jól el tudta tartani magát, azomban az amerikai részvénypiaci bika már nem szalad úgy, mint a válság után. Az S&P 500 index az év elejétől csupán 2,5 százalékot hozott a befektetőknek, míg a 2008-as összezuhanás utáni féléves átlag 7,7 százalék körül van. A FED kamatemelése már csak ezért is érzékeny téma.

Az S&P500 index fél évre visszatekintő hozama Forrás: HozamVadász, Federal Reserve Bank of St. Louis

A növekvő bérek hatása

Az elmúlt időszakban az átlagos órabérek stabilan tudtak növekedni, hiszen a kivonuló dolgozók csökkentették a munkaerő piaci kínálatot, míg a beinduló gazdasági növekedés új munkahelyeket teremtett. A kivonulók pénzügyi eszközeikből éltek meg, vagy hozamot termelve, vagy felélve azokat.

Azonban a növekvő bérek hordozott lehetőség költsége (a meg nem keresett pénz is költség), valamint a 7 éve tartó, kissé fáradó bika piac megfordíthatja ezt a folyamatot, hisz a piac őszre várja az amerikai jegybank első kamatemelését. A jelenlegi kvázi zéró kamat 2008 vége óta van érvényben, a legutolsó monetáris szigorítás pedig 2006-ban volt.

A kamatemelés mind a részvény, mind a kötvény eszközosztályba korrekciót hozhatna rövid távon, ami szikrát adhat a munkaerő piaci kínálat bővülésének, így a bérnyomás és az infláció lassulásának.

Makrogazdasági távlatokból érdemes az aggregált és reálbérezésre, valamint bérnyomásra támaszkodni. Érdekes megfigyelni, hogy bár a nominális bérek növekedtek, addig a reálbérek növekedése többször fordult negatívba, azonban az utóbbi másfél évben pozitív növekedést láthatunk. Bár a válság alatt a bérekre kifizetett összegek csökkentek a gazdaságban (növekvő nominális bér nem tudta ellensúlyozni a kivonuló erőforrást), 2010 óta ez az érték is stabil növekedést tudott felmutatni.

Az amerikai bérek növekedése Forrás: HozamVadász, FED
Az amerikai bérkifizetések éves növekedési üteme Forrás: HozamVadász, Federal Reserve Bank of St. Louis

Mit hozhat a jövő?

Összességében egy viszonylag egészséges munkaerőpiacot láthatunk, ebben azonban az esetlegesen visszatérő munkások hozhatnak változást. Azonban sosem szabad elfelejteni, hogy egy jegybank évekre előre tervez, egy szeptemberi kamatemelés simán célozhatja a két év múlva mért infláció csökkentését, melynek akar a visszaszállingózó dolgozók még jót is tehetnek.

HozamVadász meglátása szerint befektetőként a tengerentúli részvény- és kötvénypiacokon enyhe kivárásra, bizonytalanságra számít, illetve a kamatemeléssel egy enyhe korrekcióra. Ugyanakkor közép távra már jobban lehet tervezni, pláne egy korrekció után, hiszen a monetáris szigorítást úgy is lehet értelmezni, hogy a FED egészségesnek látja a piacokat.

Ugyanakkor a feltörekvő piaci befektetéseket most egyáltalán nem kedveli HozamVadász. Ezeket a piacokat a rossz strukturális felépítés (Brazília), piaci buborékok (Kína), csökkenő árupiaci árfolyamok (Oroszország, Brazília) már így is megviselték, ennek tetejébe jöhet majd egy újabb dollárerősödés és kamatemelés, amely az adott országok külső adósságterheit is tovább fokozhatják.