Cameron felszámolja a férfi és női bérek közötti különbséget

UK brit munka bér font sterling
Vágólapra másolva!
A brit kormány kedden forradalminak számító lépést tett a nők és férfiak között fennálló bérkülönbség felszámolására, mindeközben a keresetek és a munkanélküliek száma egyaránt nő a szigetországban. Itthon minden marad a régiben?
Vágólapra másolva!

David Cameron brit miniszterelnök terve az, hogy

egy generáció alatt véget vessen a két nem képviselői közötti bérszakadéknak,

vagyis ugyanazon munkáért, ugyanolyan képesítéssel és munkatapasztalattal mind a férfiak, mind a nők ugyanannyit vihessenek haza.

A politikus kedden bejelentette, hogy

a 250 főnél több embert foglalkoztató cégeket egy éven belül kötelezi arra, hogy a hozzák nyilvánosságra a két nem közötti fizetésbeli különbségeket.

David Cameron Forrás: Getty Images

A vállalati bérezés átláthatóságát szorgalmazó tervezetről a lakosságot is megkérdezi, hogy ez milyen formában és mértékben valósuljon meg – közölte a BBC.

Míg a brit nők átlagosan 19 százalékkal keresnek kevesebbet férfi társaiknál (az EU-ban ez a hatodik legnagyobb különbség), addig ez az arány Magyarországon 18,4 százalék az Eurostat 2013-as adatai alapján. Az Egyesült Királyságban 2008-ban ez az arány még 21,4 százalékon mozgott, addig itthon valamivel pozitívabb volt a helyzet 17,5 százalék ugyanebben az évben. Az EU-s átlag jelenleg 16,4 százalék.

Vannak részeredmények

A bejelentéssel egyidőben azért kiemelték, hogy idén végre teljesült egy 2011-ben kitűzött cél, azaz a brit FTSE 100 tőzsdeindexben szereplő cégek igazgatótanácsi pozícióinak negyedét már nők töltik be - írja a The Guardian.

Növekvő bérek

A szigetországban az elmúlt három hónapban ment végbe a legnagyobb mértékű, 3,2 százalékos béremelkedés, amelyre 2010 óta ilyen szintű átlagos kereset-gyarapodásra nem volt példa – közölte a brit Statisztikai Hivatal szerdán. Az elemzők erre az évre 3,3 százalékos növekedést prognosztizáltak. A versenyszférában ennél is jobbak a kilátások, itt 3,8 százalékos volt a béremelkedés a második negyedévben.

A heti brit átlagbérek növekedési üteme Forrás: Tradingeconomics.com

Ezzel szemben a munkanélküliségi ráta ugyancsak meglódult, amely mostanra elérte az 5,6 százalékot. A állástalanok száma 2013 év vége óta nem növekedett. Az Egyesült Királyságban a tavasz folyamán 67 ezerrel gyarapodott a munkanélküliek tábora. A kirúgások leginkább a részmunkaidőben dolgozókat érintették, 97 ezerrel többen váltak álláskeresővé. A nyolc órában dolgozók közül közel 30 ezren vesztették el a munkahelyüket – számol be a Bloomberg mai írásában.

A KSH adati szerint Magyarországon 2015 január – márciusi időszakban 344 ezer álláskeresőt tartottak számon, míg ez az arány májusra 318 ezerre csökkent, amellyel jelenleg a munkanélküliségi ráta 7,2 százalékon áll itthon.