Fárasztó vicc vagy remek marketingfogás?

Cat Crib GIF
Vágólapra másolva!
A macskások mostantól csillogó medállal ékesíthetik a kis kedvenc fenekét. Illetve nem.
Vágólapra másolva!

Minden macskatulajdonosnak ismerős, amikor a cica elszántan felé tolja a hátsó fertályát, általában simogatás céljából. (Egyes macskák ehhez a családi mozi legszebb pillanatát, az éppen olvasott regény legizgalmasabb fejezetét választják, hiszen nem lehet az olyan fontos, mint azt a gazdi gondolja.) Most elérkezett a pillanat, amikor a kétlábúak veszik át a kontrollt a helyzet felett.

Megérkezett a Twinkle Tush. Ez a láncon függő strasszékszer éppen azt takarja el, amit ilyenkor kell.

Forrás: Twinkle Tush

Természetesen bárki, aki kicsit is szereti a kisállatát, sosem helyezne el semmit a hátsó felén. De ha ilyesmiben gondolkodna, most megtehetné, mindössze hat dollárt kellene fizetnie érte. A website az utolsó pillanatig nem árulja el az igazságot – mármint hogy természetesen vicc az egész: valós termékként tünteti fel, amelyet virtuális kosarába helyezhet a látogató.

Aki pedig így tesz, ha másért nem, kalandvágyból vagy kíváncsiságból, a Cat Crib nevű webáruházban találja magát. Ahol igazi tranzakcióra van lehetősége: a cat crib bútorokra helyezhető függőágy cicáknak. Annak pedig már értelme is van.

Önnek hogy tetszik az ötlet? Bosszantó átverésnek látja, egy pihent agy újabb ötletének, vagy kifejezetten ügyes marketingfogásnak?

Szavazzon!

Mit gondol a cicaékszerről?