Ezen bukhat meg a magyar nyugdíjrendszer

Magányos öregek, idős férfi egy orosz nyugdíjasotthonban
Vágólapra másolva!
A férfiakra is kiterjeszthetik a kedvezményes korengedményes nyugdíjat – legalábbis a Kúria nem zárkózott el egy ilyen értelmű népszavazás engedélyezésétől. Jelenleg több mint 120 ezer olyan nő van, aki a nyugdíjkorhatár elérése előtt ment nyugdíjba, az ő nyugdíjuk évi plusz 167,5 milliárdos kiadást jelent a társadalombiztosításnak.
Vágólapra másolva!

2010-ben a Fidesz-kormány egyrészről szigorította a nyugdíjrendszer szabályait a nyugdíjak inflációhoz való kötésével és a szolgálati nyugdíjak megvonásával, de maga is nyitott egy kiskaput a rendszeren, amin keresztül több mint százezren már

"át is bújtak".

2011-től vezették be, hogy a nők már a korhatár elérése előtt is teljes értékű nyugdíjra jogosultak, ha kitöltötték a 40 év szolgálati időt. Ráadásul a 40 év jogszerző idő nem kell, hogy 40 munkában eltöltött év legyen, ugyanis a járulékfizetési időbe beleszámítják a gyerekneveléssel töltött éveket is.

A férfiakra is kiterjesztenék a korengedményes nyugdíjat Forrás: AFP/RIA Novosti

Ez diszkrimináció

A kormány helyzetbe akarta hozni az érintett női korosztályt, ami bármilyen furán is hangzik,

– írja a Napi.hu.

A Kúria döntött

Több népszavazási kezdeményezés is indult az ügyben, eddig a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) megakadályozta ezeket, ám július elején a Kúria másképp döntött. Az NVB azért tagadta meg a választási kérdések hitelesítését, mert a költségvetési törvényt is érintenék – ilyen kérdéseket pedig nem lehet népszavazásra bocsátani.

A Kúria nem zárkózik el egy népszavazás kiírásától Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Jelenleg a Kúria arra adott engedélyt, hogy az indítványozók aláírásgyűjtésbe kezdjenek.

A népszavazás kiírásához először össze kell gyűjteni 200 ezer érvényes aláírást – ezután írhatják majd ki a referendumot.

Vagyis nem a következő években jelenne meg a többletkiadás, hanem csak évek múlva, amikor a korhatáremelés eléri a 65 éves szintet. Ha viszont akkor terjesztik ki a férfiakra a 40 éves szabályt, az szélsőséges esetben azt is eredményezhetné, hogy akár 58-60 éves férfiak 5-7 évvel a korhatár előtt nyugdíjba vonulhatnának teljes nyugdíjjal.