Már Magyarországot fenyegeti a kínai tőzsdeválság

2015.07.16. 14:47

Nem csitul a tőzsdepánik Kínában, és ezt már a nyugati cégek is érzik. Az Audi feladta azt a tervét, hogy 600 ezer autót értékesít idén a távol-keleti országban. A cég magyarországi motorgyárában nem nő idén a termelés.

Nem tudja teljesíteni idei értékesítési tervét Kínában az Audi. Áprilisban még azt jelentették be a sanghaji autókiállításon, hogy ebben az évben 600 ezer darab autót adnak majd el az országban, szemben a tavalyi csaknem 579 ezerrel. A Bloomberg most viszont azt tudta meg, hogy a cég hamarosan bejelenti, ezt a célt nem érik el idén.

A motorgyár termelése nem nő

A gyártó terveit ismerő, ám magukat megnevezni nem kívánó források azt mondták a hírügynökségnek, hogy a kínai "piaci helyzet" miatt van szükség a célszámok csökkentésére. Az ország tőzsdéin körülbelül egy hónapja tört ki pánik: hirtelen mindenki egyszerre akart megszabadulni részvényeitől, az árfolyamok így zuhanni kezdtek. Alig három hét alatt 34 százalékot esett a legfontosabb tőzsdeindex, a Shanghai Composite, a zuhanás miatt összességében négyezer milliárd dollár (az éves magyar GDP negyvenszerese!) tűnt el a befektetők zsebéből, ennyivel csökkent ugyanis az ottani tőzsdén forgó cégek értéke.

A Shanghai Composite index teljesítménye tavaly nyár ótaForrás: Investing.com, Investor.hu

A kínai tőzsdéken sok a kevés pénzzel taktikázó befektető, akik a részvényárak zuhanása miatt elvesztették megtakarításaik egy részét, így kénytelenek elhalasztani nagyobb vásárlásaikat. Nem vesznek például autót idén - ezt érzi most meg az Audi

A vállalatnak Magyarországon, Győrben is van gyára.

Az Audi Hungaria Motor Kft. termelése 2015-ben nem nő majd - igaz, nem is csökken

- mondta el az Origónak a cég kommunikációs vezetője. "Vállalatunk motorgyára 2015-ben az elmúlt évi (1.973.734 db) rendkívül magas termelési szintet célozza meg, ennek eredményeképpen a győri motorgyár továbbra  is a világ legnagyobb motorgyára marad" - fogalmazott válaszlevelében Lőre Péter. Hozzátette, hogy bár a motorgyártás nem nő majd, a győri üzemben több kész autót terveznek legyártani idén. Ez viszont annak köszönhető, hogy idén újabb modellek is készülnek Magyarországon.

Készül az autó GyőrbenFotó: Bielik István - Origo

Megérzik a német autógyárak a kínai pánikot

A kínai visszaesés nemcsak az Audit érinti, hanem nagy konkurensét, a BMW-t is. Ők azt mondták a Bloombergnek, hogy csökkenő ütemű növekedésre számítanak idén a korábbi évhez képest. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég a Figyelőnek azt nyilatkozta, hogy a BMW "láthatatlan gyárat" működtet Magyarországon, mivel nagyon sok hazai vállalkozástól vásárolnak autóikhoz alkatrészeket. Az Audi győri üzemeiben a Volkswagen autóihoz is gyártanak alkatrészeket, Kecskeméten pedig Mercedes-gyár működik. A két cég sajtóosztályán azt mondták a Bloombergnek, hogy egyelőre nem tervezik célszámaik csökkentését, bár a Volkswagennél hozzátették, hogy "folyamatosan figyelik a piaci eseményeket".

Veszélyben a GDP

Ezek a "piaci események" pedig nem túl biztatók: a tőzsdeindexek az utóbbi napokban sem nőttek jelentősen a 34 százalékos zuhanáshoz képest, a pánikot az állami beavatkozás sem tudta mérsékelni. Több közgazdász is úgy véli, hogy a részvényárfolyamok zuhanása csupán a kínai gazdaság komolyabb válságának előjele.

Ha ez a válság bekövetkezik, és annak következtében a német autógyárak magyarországi termelése is csökken, azt a hazai gazdaság is megérzi majd. A magyar GDP-növekedés motorja ugyanis az autógyártás.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK