Hétmilliárd eurót kap Görögország

2015.07.16. 13:33

Az euróövezeti pénzügyminiszterek csütörtöki telekonferenciáján elvi megállapodás jött létre arról, hogy 7 milliárd euró áthidaló kölcsönt nyújtanak Görögországnak három hónapos lejáratra az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból, állította egy név nélkül nyilatkozó EU-forrás. Az Európai Bizottság szerint Görögország teljesítette az új mentőcsomagról való tárgyalások megkezdéséhez szükséges feltételeket.

Az elvi megállapodás azután született, hogy a görög parlament csütörtök hajnalban elfogadta azokat a reformokról szóló törvényjavaslatokat, amelyeket a nemzetközi hitelezők követeltek Athéntól az újabb pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.

A görögöknek már nincs pénzük

Az áthidaló kölcsönre azért van szükség, mert a súlyos pénzhiánnyal küzdő Görögország a Nemzetközi Valutaalappal szemben már fizetési késedelembe esett, jövő hétfőn pedig az Európai Központi Banknak is 3,5 milliárd eurót kellene törlesztenie, az újabb mentőcsomagról viszont csak most kezdődnek majd a konkrét tárgyalások.

Eközben Jörg Schelling osztrák pénzügyminiszter az ORF osztrák rádióadónak azt mondta, hogy várakozása szerint péntek délutánra születik meg a végleges döntés a 7 milliárd euróról.

Alekszisz Ciprasz miniszterelnökForrás: REUTERS/CHRISTIAN HARTMANN

Athén teljesítette a feltételeket

Görögország teljesítette az új mentőcsomagról való tárgyalások megkezdéséhez szükséges, az euróövezeti vezetők által meghatározott feltételeket, állapította meg az Európai Bizottság. Annika Breidthardt, a gazdasági ügyekért felelős európai biztos szóvivője kijelentette, hogy a nemzetközi hitelezők – az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap – megítélése szerint a görög kormányzat „megfelelő módon és időben” teljesítette a feltételeket, amelyeket a hétfő reggelig elhúzódó euróövezeti csúcstalálkozón szabtak meg.

Az EKB is segít

Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa 900 millió euróval 89,9 milliárd euróra emelte a sürgősségi likviditási támogatásból igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára, jelentette be Mario Draghi, az EKB elnöke. A döntés azt mutatja, hogy az EKB bízik a hitelezők és Görögország közötti tárgyalások sikerében.

Bizakodik az Európai Központi BankForrás: AFP/Daniel Roland

Draghi szerint vitathatatlan, hogy enyhíteni kell a görög adósságszolgálaton, de ennek formájáról a következő hetekben kell tárgyalnia Görögországnak és a hitelezőknek. Az EKB elnöke azt mondta, hogy Görögország képes lesz teljesíteni fizetési kötelezettségeit az EKB és a Nemzetközi Valutaalap felé is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK