A tisztességes tejtermelőknek nem kell félniük

Tej, magyar tej, UHT, hazai tej
Vágólapra másolva!
A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte a szervezet.
Vágólapra másolva!

Az áru útjának nyomon követését és a kereskedéssel egyidejű ellenőrzéseket biztosító elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) már nemcsak a fantomcégekhez, hanem a működő, ám adóelkerülő gazdálkodókhoz is eljut a NAV. A különösen nagy kockázatú tejkereskedelemnek az ekáer ellenőrzéseken keresztül is kiemelt figyelmet szentel az adóhivatal - tették hozzá.

Jobban jár, aki adót fizet Forrás: [origo]

Közérdekű bejelentések

Az elmúlt egy évben a NAV ellenőrzési tapasztalatai mellett számtalan közérdekű bejelentés érkezett az import tejtermékek kiugróan alacsony fogyasztói ára miatt. Az ezek nyomán indított vizsgálatok kiderítették, hogy az adócsalások elkövetői több százmillió forint kárt okoztak az államnak - írta a NAV. Az elmúlt három évben a tejágazatban lefolytatott csaknem kétszáz adóellenőrzés megközelítőleg 5,5 milliárd forint adókülönbözetet tárt fel.

Problémás az import

Az ekáer bevezetésének és a fokozott ellenőrzések hatására egyes kiskereskedelmi áruházláncok elsősorban magyar tej forgalmazására szorítkoznak, illetve import esetén közvetlenül a gyártótól szerzik be az árut kikerülve ezzel a láncolatos áfacsalásban való érintettség kockázatát - áll a közleményben.

Elengedett kézzel

Semmilyen segítséget nem nyújt a hazai tejtermelőknek az Európai Unió az orosz embargó meghosszabbítása és a többlettermelés miatt kialakult válság kezelésében; holott a balti államok számára nemrég mintegy 28 millió eurós, közel 9 milliárd forintos támogatási csomagot szavazott meg a közösség - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke.