Leállhatnak a Volán-buszok

Mercedes-Benz Conecto
Keszthely, 2009. július 29. A busz utastere. A Zala Volán Zrt. sajtótájékoztatón mutatta be a Keszthelyen forgalomba álló új, alacsonypadlós autóbuszt, a Fő téri buszmegállóban. A Mercedes-Benz Conecto "LF" alacsonypadlós városi busz 102 fő szállítására alkalmas legmagasabb igényeket kielégítő jármű két érdekessége, hogy az ajtók felé dönthető a (kb 10cm) a még alacsonyabb padlószint miatt. A középső ajtónál pedig lehajtható rámpa van a kerekesszékesek, és a babakocsisok számára. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
Létszámhiány miatt hamarosan leállhatnak a buszok, és ez egyértelműen a kormány felelőssége – állítja a Közúti Közlekedési Szakszervezet. Lázár János a július eleji Kormányinfón azt mondta, akár meg is szűnhetnek a „Volánok”, összevonhatják a MÁV-val. 
Vágólapra másolva!

A KKSZ tiltakozik az összevonás ellen, és béremelést követel. A szakszervezet szerint létszámhiány miatt kongatják a vészharangot a MÁV-nál, a teherfuvarozóknál, és most a Volán társaságok is. A KKSZ azt írja, mintegy 18 ezer munkavállalójuk van a Volán társaságoknak, és nagyon keveset keresnek a buszvezetők, ráadásul a korkedvezményes nyugdíj lehetőségét is elvették a járművezetőktől.

Tömeges buszvezetőhiány lehet

A vasutasok a szakmából való elvándorlásra panaszkodnak, Wáberer György Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) elnöke mintegy 6500 sofőr hiányára hívta fel a figyelmet, miközben kiderült, a Volán társaságoknál már a cégvezetés is elismeri, és „hangosan” kimondja: ha nem történik változás a képzésben, és nem emelkednek a bérek, hamarosan nem lesz, aki vezesse a buszokat.

A Zala Volán Zrt. Mercedes-Benz Conecto buszokat vett Forrás: MTI/Varga György

A szakszervezetet megdöbbentette a napokban Lázár János miniszter kijelentése, miszerint akár meg is szűnhetnek a Volánok. Lázár János a július eleji Kormányinfón azt mondta,

Mindenki mást mond

A KKSZ szerint az nem jó érv a kormányzat részéről, hogy ha kevés a vasutas, és kevés a buszvezető, akkor a két problémát egyetlen cégbe integrálva kisebb lesz a gond. A KKSZ ezek után nem érti, hogyan akarják a döntéshozók a 2017. január 1-jei piacnyitás előtt versenyképes helyzetbe hozni a Közlekedési Központokat. Ezerkétszáz új busz is kellene úgy, hogy a járműbeszerzés még pályázati szakaszban sincs.

A Tisza Volán Zrt. buszpályaudvara Szeged belvárosában Forrás: MTI/H. Szabó Sándor

Döbbenetes, hogy miközben az illetékes minisztérium a Volán társaságok versenybe hozásáról beszél, Lázár János miniszter pedig a „megszüntetésről” nyilatkozik.

Magyarországon 24 Volán volt, megyénként általában egy, de néhol kettő vagy három. Az utóbbi években fokozatosan hét regionális szervezetbe vonták össze a cégeket.

Leállhat az élet több településen

Szinte az egész országot behálózzák a Volán járatai, a háromezer körüli település közül tízes nagyságrendű az olyan, ahol nincs buszmegálló. A MÁV-Start ugyanakkor a települések mintegy egytizedét éri el, persze a lakosság zöme ezeken él.

Nem lesz, aki vezesse a Volán-buszokat Forrás: Kiss János

A Volán társaságok tevékenységét aligha lehet fölszámolni, a magyar falvak zöme így közösségi közlekedés nélkül maradna – mondta Lázár János. Valamilyen szervezeti átalakítás persze bekövetkezhet, a mostani cégek eltűnhetnek, ha ez a kormányzati akarat. De persze ez csak az egyik lehetőség, más verziók is vannak, ahogy a miniszter is mondta.