Rogán Antal szomszédja gyártja az újabb kormányzati plakátokat

mrm MRM A Magyar Reformok Működnek
Vágólapra másolva!
Rogán Antal szomszédja készítheti a „Magyar reformok működnek” plakátokat. Nyílt pályázatot a 600 millió forintos kampány „rendkívüli sürgőssége” miatt nem írtak ki.
Vágólapra másolva!

Rogán Antal szomszédjához köthető cég készíti és terjeszti a legújabb kormányzati plakátokat. A Kormányzati Információs Központ a VG.hu kérdésére a kormány közölte: a kormány a kampányról szóló közbeszerzési eljárás során a Csetényi Csabához köthető HG 360 Reklámügynökség Kft.-vel kötött szerződést a médiavásárlásokról, míg a grafikai tervezéssel a Lounge Design Kft.-t bízta meg.

"Rendkívüli sürgősség"

„A magyar reformok működnek” szlogenű kampányt teljesen közpénzből szervezik, összesen 600 millió forintot szánnak rá. A kormány közlése szerint a közbeszerzést úgynevezett hirdetmény nélküli tárgyaláson bonyolították le. Vagyis az ügy „rendkívüli sürgőssége miatt” nem írtak ki nyílt pályázatot.

A 600 milliós kampány egyik plakátja Forrás: mrm.kormany.hu

Ez a közbeszerzési törvény szerint jogszerű eljárás, ha „az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt rendkívüli sürgősség miatt a nyílt, a meghívásos vagy a hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárásra előírt határidők nem lennének betarthatóak”.

Rogántól is kapott megrendelést

A kormány előző, bevándorlással kapcsolatos reklámkampányával, amelyre nettó 300 millió forintot szántak, szintén ezt a két céget bízták meg. A plakátfoglalással kapcsolatos koordinációt ekkor is a HG 360 Reklámügynökség Kft., a kreatívokat pedig a Lounge Design Kft. készítette.

A 2011-ben alapított, hárommillió forint jegyzett tőkéjű HG 360 Reklámügynökség Kft. tulajdonosa a Epicure Events Kft. Ez a szintén hárommillió forintos jegyzett tőkéjű Hamu és Gyémánt Kft. tulajdonában áll. A cégbírósági adatok szerint mindkét cég ügyvezetője Csetényi Csaba, akit Rogán Antal bizalmasának tartanak, egyben a Fidesz-frakcióvezető alsószomszédja is. Csetényi és cégei korábban is számos kormányzati és önkormányzati megbízást kaptak, 2011-ben például 120 milliós kommunikációs pályázatot teljesítettek az V. kerületben, de kaptak megrendeléseket a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségtől és a Magyar Nemzeti Banktól is.

A bevándorlásról szóló kampényt is Csetényi cégei nyerték el Forrás: MTI/Marjai János

Feljelentést tettek

Az előző, bevándorlókról szóló kampány tendere kapcsán egyébként a törvénysértés gyanúja is felmerült. Júniusban az LMP feljelentést tett az ügyészségen a közbeszrezési törvény megsértése miatt. Hadházy Ákos, a párt elnökségi tagja elmondta, a jogszabályok értelmében a 300 millió forintos plakátkampány esetében nyílt pályázatot kellett volna kiírni, a hirdetményes tárgyalásos tender helyett.

"A kabinet sürgősségre vonatkozó védekezése ráadásul nem állja meg a helyét – mondta az ellenzéki politikus –, mivel a kormánynak volt ideje megtervezni kampányát."