Új-Zélandnak is ők gyártják a másfél tonnás sportpárnát

Mobiluszoda
Mobiluszoda
Vágólapra másolva!
Három szabadalommal is büszkélkedhet a Maxballoon Kft. tulajdonosa és ügyvezetője, Turcsán Pál. A termékeik 60 százalékát exportra gyártják, miközben felfújható reklámeszközökkel folyamatosan kiszolgálják a legnagyobb hazai vállalatok rendezvényeit. A ma piacvezető vállalkozást 19 éve alapította tulajdonosa.
Vágólapra másolva!

Hirdetésszervező mérnök

Turcsán Pál tíz éven keresztül dolgozott vízmű vállalatnál, a rendszerváltás utáni években viszont váltani akart. „Mérnökemberként a kilencvenes évek elején egyáltalán nem tudtam, hogy mi az a hirdetésszervezés, de az újságban találtam egy ilyen lehetőséget, megtetszett és elkezdtük csinálni a párommal mellékállásban.

Nem egészen egy év alatt háromszor annyit kerestünk a jutalékokkal, mint a főállásunkkal.

Ezen felbuzdulva elkezdtünk saját reklámeszközökön gondolkodni” – emlékezett vissza az indulásra Turcsán Pál.

Meglett az „igazi”

Az első magyar reklámkiállításon, 1992 májusában, a bejárattal szemben egy belga standon héliumos léghajó lebegett, amikor beléptek, abban a pillanatban eldöntötték, ez lesz az ő reklámeszközük. Három hónappal a kiállítás után, 1992 augusztusában Turcsán Pál Brüsszelbe utazott és megvette a belga gyártó léghajóját. Ehhez viszont kölcsön kellett kérnie egy barátjától kapott 300 ezer forintot. A kölcsönt nem egészen két hónap után vissza tudta adni, mert a léghajó népszerű lett, a mai napig látványos és attraktív reklámeszköznek számít.

Turcsán Pál, a Maxballoon tulajdonosa új termékeket is fejleszt Fotó: Polyák Attila - Origo

Rövidesen újabb ballonokra volt szüksége, két évvel később pedig már belefogott a gyártásba. Építőmérnök lévén nem jelentett nehézséget kirajzolni és nagyítani a szabásmintákat, a szomszédban dolgozó varrónő pedig esténként megvarrta a termékeket.

Gyorsan külön utakon

„Egy ismerősömmel, aki nagyméretű reklámballonok készítésével foglalkozott, összefogtunk, és közösen megalapítottuk a Balloon Art Hungary Kft.-t. Ez rövid időszak volt, négy hónap után különváltunk. Ugyan előre megbeszéltük, hogy kezdetben valószínűleg az ő ügyfeleitől jönnek majd a rendelések, ebből később mégis probléma lett” – fejtegette Turcsán Pál. A szétválást követő héten már beérett a marketinges munka, megkapták az első megbízást. Kezdetben havonta gyártottak 1-2 ballont, majd ugyanezt a mennyiséget hetente. Idővel olyan sok lett a megbízás, hogy

a szomszédos varrodában már nem győzték az egyéb megrendelések mellett, ezért a tulajdonos saját gyártóműhelyt alakított ki 1998-ban.

Kattintson a nagyított nézetért! Forrás: Origo

Eséstompító párna Dubaiba, Új-Zélandra

A MaxBalloon Kft. a kétméteres télapótól a 18 méteres Eiffel-toronyig szinte bármilyen formát vállal héliumos, illetve hideglevegős reklámballonokból. Vannak standard termékeik is: jól brandingelhető felfújható kapuk és reklámcélú játékok. Egy osztrák cég adja a legtöbb munkát, nagyméretű eséstompító párnákat rendel, amelyeket a világ számos pontján használnak sípályákon és extrémsportokhoz.

Ezek közül a legnagyobbat, egy 400 négyzetméteres alapterületű, öt méter magas, 1,6 tonnás párnát Dubaiba szállították.

A cég éves árbevételei (millió forintban) Forrás: Origo

Peres tanulópénz

A Maxballoon 2008-ban egy felfújható röplabdapálya gyártására kapott felkérést. A megrendelő videót mutatott arról, pontosan milyen terméket szeretne. A cég megcsinálta, leszállította, és mindenki nagyon elégedett volt. Fél évvel később levelet kaptak Hollandiából a Bossaball cégtől, hogy védjegybitorlást követtek el. „Nekem ez az eszköz megtetszett, és szerettem volna folytatni a gyártást. Kitaláltunk egy másik nevet és módosítottunk néhány részletet. Így már nem sértettük a formavédelmüket. Ezt a bíróság is megerősítette, fele-fele arányban mindkét félnek igazat adva.

A mi pályánk olyan jól sikerült, hogy a hollandok végül még meg is vásárolták, és újabb megrendelést is adtak.

De ekkor úgy gondoltam, hogy inkább kitalálok én is valami igazán sajátot, egyedit, ami még nincs a világon” – mondta a Maxballoon tulajdonosa.

Háromszor is világelső

Lett saját találmány, szám szerint három is. A kristálysátor, ismertebb nevén buboréksátor volt az első a sorban, majd tavaly elkészítették a világ első napelemes felfújható kapuját, idén májusban pedig bemutatták mobiluszodájukat. A különleges sátrat kávéházi és éttermi teraszokhoz ajánlják, így az télen is termel profitot. Duplafalazatú, átlátszó, kristálytiszta fóliából készül, és az építészeknek szakmai szemmel is tetszik. Eddig összesen hat ilyen térfedés készült.

A világ első napelemes kapuja

A kizárólag megújuló energiával üzemeltetett felfújható kapu óriási előrelépés a környezetvédelemben. Ráadásul a rendezvényszervezők életét is megkönnyíti, hiszen utcai sportrendezvényeken a felfújható eszközök üzemeltetéséhez szükséges rengeteg áramot senkinek nem egyszerű biztosítani.

Legújabb fejlesztését, a Mobiluszodát a májusi Nagy Sportágválasztón mutatták be Fotó: Polyák Attila - Origo

A mobiluszoda pedig azoknak a kistelepüléseken élő gyerekeknek segít, akik közelében nincs uszoda. Bármelyik iskolaudvaron fel lehet állítani, és speicális hőmérséklet-szabályozójának köszönhetően tavasztól őszig állandóan harminc fokos a vize.

Tartalék nélkül

A válság hatására jelentősen csökkent a kft. árbevétele, voltak megbízóik, akik nem tudtak fizetni. „Mi is tartozásokat halmoztunk fel. Az utolsó fillérünket is a vállalkozásba tettük, hogy megmentsük. Hiteleket vettünk fel. Nem biztos, hogy ez volt a legjobb üzleti megoldás. Gyermekemnek tekintem a vállalkozást, pedig

csak egy eszköznek kéne lennie, amellyel dolgozom, munkahelyeket teremtek, profitot termelek, és ha annyira elromlik, hogy már csak viszi a pénzt, akkor le kell zárni.

De inkább megpróbáltam kijavítani, új termékkel, új módszerekkel alkalmazkodni a változáshoz. Ez számomra tisztességesebb” – osztotta meg nézeteit a tulajdonos.

Üzenet a leendő vállalkozóknak

„Mindenki hangoztatja, hogy egy vállalkozó értsen a szakmájához, a pénzügyekhez, és a marketinghez. Ezt én kiegészíteném egy negyedikkel, amiről sokan megfeledkeznek az elején, pedig ugyanilyen fontos: értsen a munkatársak kiválasztásához” – tanácsolja a Maxballoon ügyvezetője. Hozzátette: megfelelő anyagi háttér nélkül, fiatal vállalkozóként nehéz elindulni Magyarországon. De

mindenkit arra biztat, hogy kellő felkészülés után vágjon bele, ne hagyja magát lebeszélni, és váltsa valóra az álmát.