Ukrajna kemény harcokat vív ezzel az emberrel

Michael Hasenstab, a Franklin Templeton kötvénymenedzsere
Michael Hasenstab, a Franklin Templeton kötvénymenedzsere
Vágólapra másolva!
Válságtanácskozást hívott össze keleti szomszédunk, hogy megegyezésre jusson hitelezőivel. Máskülönben a csőd már pénteken bekövetkezhet.
Vágólapra másolva!

Patthelyzet

A háború sújtotta ország vezetése szeretné elkerülni Görögország sorsát, így a kormány minél hamarabb szeretne eredményt látni a tárgyalófelek között. A legutóbbi próbálkozás a megegyezésre még az elmúlt héten történt Washingtonban, amikor újfent nem sikerült Ukrajna 70 milliárd dollárra rúgó adósságterhei körül kialakult vita rendezése – közölte a CNBC.

Elhúzódó csörte a hitelezőkkel

A Krím félsziget elcsatolása és a Donyeck régióban vívott háború alaposan megtépázta az ország gazdaságát is. Az adósságterhek idén elérik a GDP 100 százalékát. A kijevi vezetés azon fáradozik, hogy az államadósság 40 százalékát – vagyis 15 milliárd dollárt – leírhassa. Ezzel szemben az ország hitelezőinek egy csoportja (9 milliárd dollárnyi adósság fölött rendelkeznek), köztük - a hazánkban is jól ismert – Franklin Templeton eszközkezelő nem hajlandó belemenni az adósságleírásba, maximum csak az adósság restrukturálását, azaz a futamidők meghosszabbítását, illetve a kamatok csökkentését tudná elfogadni.

A Templeton egyébként 2012 végén közel 8 milliárd dollárnyi ukrán állampapír fölött rendelkezett, mely 16 százalékát tette ki a teljes ukrán adósságnak, szóval hasonló módon bevállalós volt Michael Hasenstab, a Templeton kötvénymenedzsere, mint ahogy Magyarország esetében is.

Michael Hasenstab, a Franklin Templeton befektetési szakembere, aki rajongott a magyar állampapírokért Forrás: Getty Images

A Goldman Sachs befektetési bank elemzése szerint a csőd akár júliusban is bekövetkezhet, ha Kijev nem tudja helyt állni egy 120 millió dolláros kötvénylejárat során. Év elején még óriási félelem uralkodott a befektetők körében, ami a kötvényárazásokon is nyomot hagyott, de azóta némi megnyugvást tapasztalni, köszönhetően a piac azon várakozásának, hogy sikerül valamilyen megállapodásra jutni.

A Bank of America Merrill Lynch elemzője szerint

a helyzet először inkább romlani fog, és csak azután fogunk javulást tapasztalni, ami Ukrajnát illeti.

A szakértő szerint szeptemberben, azaz az utolsó pillanatban létrejöhet a megállapodás, de nem lehet elmenni amellett, hogy még így is emelkedett a csőd valószínűsége.

Nehézkes az orosz elszakadás

Ezt a kardinális kérdést leszámítva Ukrajna az összes hitelezői kitételt teljesítette. Keleti szomszédunk többek között kifizette az Oroszországgal szemben fennálló 75 millió dolláros (21 milliárd forint) esedékes kamatfizetési kötelezettségét. Ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, Ukrajna 2013. december 17-én kötött pénzügyi támogatási megállapodást Oroszországgal, amelynek alapján Moszkva 15 milliárd dollár értékben vásárol ukrán kötvényeket.

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnöknek kemény csatákat kell megvívnia a nemzetközi hitelezőkkel Forrás: 2014 Getty Images/Dean Mouhtaropoulos

Felpörögtek az események

Ukrajna múlt csütörtökön a keleti nyitással szemben a nyugatiról szavazott, amelynek első lépése a parlament azon szavazásának eredménye, mely során zöld utat adott annak az öt jogszabályból álló törvénycsomagnak, amelyet a kelet-európai ország külföldi hitelezői szabtak a közeljövőben esedékes 3,2 milliárd dollárnyi kölcsön folyósításának feltételéül – adta hírül az MTI.

A határozat eredményeként az ország már a közeljövőben hozzájuthat a nemzetközi hitelezők forrásaihoz,

úgy mint a Nemzetközi Valutaalap 1,7 milliárd dollárnyi második hitelrészletéhez, a Világbank egymilliárd dolláros, Japán és Németország 300 millió, illetve 200 millió dolláros kölcsönéhez.

Ez a megállapodás kapóra jöhet Kijevnek, hisz az IMF anélkül szabad utat adott a következő hitel lehívásához, hogy az ukrán kormánynak sikerült volna megállapodni a magánhitelezőkkel. A Nemzetközi Valutaalap tavaly sietett Kijev segítségére, amikor az előző elnököt, Viktor Janukovicsot sikerült eltávolítani székéből, illetve amikor egyre jobban fokozódott az orosz-ukrán konfliktus.