Vágólapra másolva!
Csaknem 26 százalékkal csökkent egy év alatt a nyers tej hazai felvásárlási ára. Uniós szinten probléma a tejből jelentkező túltermelés, Magyarországon egyre népszerűbb a hazai tej.
Vágólapra másolva!

Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (AKI) adatai szerint júniusban átlagosan 75,74 forintért adták el a tej literét – írta szerdán a Napi Gazdaság. A tej ára annak ellenére is csökkent, hogy mintegy 12 százalékkal nőtt a belföldi felvásárlás mértéke. Ezzel az Európai Bizottság adatai szerint Magyarországon adták el a belső piacra a legtöbb tejet a hazai termelők.

Népszerű a hazai

Az árakat azonban ez kevéssé befolyásolta, mert a termelők az export­piacokon még a hazainál is alacsonyabb áron tudják eladni a tejet. Az AKI adatai szerint ugyanis a külpiacon csupán 71,48 forintot adtak egy liter tejért júniusban. A kiviteli ár egy év alatt 35 százalékot esett, és csaknem 6 százalékkal maradt el a belpiaci ártól.

Több magyar tejet iszunk, de az árzuhanást ez nem állítja meg Forrás: Thinkstock

A magyar piacon emiatt csökkent a feldolgozott termékek ára is: a trappista sajt ára 22 százalékkal, a tehéntúróé 17 százalékkal csökkent, míg a tejföl 15 százalékkal lett olcsóbb. A kormány szerint a termelők bevételeit a magyar piacon lehetne pótolni, emiatt marketingkampányt indítanak a hazai tejtermékek népszerűsítésére. A kampány mintegy 420 millió forintba fog kerülni, célja, hogy meggyőzzék a fogyasztókat, hogy a boltokban a magyar tejet és tejtermékeket válasszák.

Eltűnőben az olcsó szlovák tej

A hazai tejek amiatt is jobban fogyhatnak, mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az utóbbi hónapokban külön figyelmet fordított az olcsó import tejek – valójában áfacsalt termékek – ellenőrzésére. „Az elmúlt egy évben a NAV ellenőrzési tapasztalatai mellett számtalan közérdekű bejelentés érkezett az import tejtermékek kiugróan alacsony fogyasztói ára miatt. Az ezek nyomán indított vizsgálatok kiderítették, hogy az adócsalások elkövetői több százmillió forint kárt okoztak az államnak” - írta a múlt héten a NAV.

A NAV közleménye szerint az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerrel (ekáer) bevezetése óta sok áruház polcairól eltűntek az olcsó, nagyrészt szlováknak feltűntetett (de gyakran valójában magyar eredetű) tejek. Ehelyett a boltok egyre inkább kerülik az importtej vásárlását, vagy közvetlenül a gyártótól szerzik be azt, így nincs lehetőség láncolatos áfacsalásokra.