Sokkal gyakoribb a depresszió az üzleti életben, mint gondolnánk. Ennél már csak az a gyakoribb, hogy el akarják titkolni, mintha valami égető szégyenbélyeg volna. Pedig mindenkinek az volna az érdeke, hogy nyíltan foglalkozzunk a jelenséggel.

A gyors növekedésben bízó és innovációra építő pici cégek agyondicsért alapműve a Lean startup című kézikönyv. A fülszöveg finomkodik, amikor „szélsőségesen bizonytalan körülmények”-et említ. Valójában igazi veszélyekről beszélünk. Olyasmiről, amibe tönkre lehet menni.

Szőnyeg alá söpört nehézségek

A Lean Startup központi gondolata az egyszerűség. Startupot alapítani egyszerű. Ehhez az életünket átrendezni egyszerű. A kudarcot elviselni egyszerű. Töretlen optimizmussal folytatni egyszerű. Végül az egyszerűséget egyszerűnek beállítani mind között a legegyszerűbb.

Hát nem, az égvilágon semmi sem egyszerű a területen, így a Guardianben David Hardman, egy startupalapító, aki állítása szerint csak nagy nehezen és az utolsó pillanatban vette észre a súlyos depresszióját. Olyan súlyosat, hogy egy hajszál választotta el a teljes összeomlástól. A Lean Startup számozott lépésekre osztja fel az építkezést. Első lépés: állj elő egy remek ötlettel és egy működőképes haditervvel. Második lépés: ha senkinek nem jön be az ötleted, kezdd elölről és tedd meg újra az első lépést (ugye, hogy máris jobban érzed magad!).

Forrás: DPA/AFP/Emanuel Bloedt

Sérül az önbecsülés

Egyáltalán nem banális feladat elfogadni annak kudarcát, ha időt és energiát fektettünk abba, ami nekünk fontos és szerintünk eredeti, majd azzal kell szembesülnünk, hogy a kutya se kíváncsi rá. Amikor a kreativitásunkat utasítják el, hajlamosak vagyunk úgy érezni, nem az ötletünk bukott meg, hanem a személyiségünket mondják értéktelennek. Mintha a kukában landolna.

És még le is vagyunk égve

Nem mellékesen anyagi gondjaink is vannak. Az akadozó pénzmozgás önmagában elég nyomasztó, de ha mindez ráadásul a mi hibánk, még utáljuk is magunkat érte. Ez az a lélektani pillanat, amikor minden felületen frusztrálódunk: a felhasználók közönyösek, a befektetők nem keresnek, a tartalékaink sebesen apadnak, a cégtársainkat egyre nehezebb hepienddel biztatni, a barátainkat elhanyagoljuk, valószínűleg a családunkat is. A Lean startup ama bizonyos második lépése tehát enyhén szólva többet vesz ki az emberből, mint egy sima lapozás.

A hamis romantika ártalmas

Azt nem nehéz megérteni, miért magas a vállalkozói szellem társadalmi presztízse, miért jövünk tűzbe attól, ha a fásult multis vagy a színtelen irodista egyik pillanatról a másikra szenvedélyeset rúg a korábbi életformájába. Mekkora egy rocksztár helyzet, amikor annyi elvesztegetett év után letépi magáról a rabruhát az öltönyt, és úgy égeti fel a komfortzónáját, mint beszpídezett tatár lovas az augusztusi ugart.

A valóságban ez az út azonban nem csillagösvény, de még csak nem is szupersima autópálya. Hanem gödrös, buckás, kátyús csapás, ahol ha nem épp egy kamion áll keresztbe a kanyarban, valaki biztosan beelőz szabálytalanul, és akkor még nem szóltunk a semmiből egyszer csak felbukkanó zsákutcatáblákról.

A teljesen félrevezető romantikus képet többen több oldalról csiszolgatják: a politikusok a GDP-növekedést méltatják, az egyetemen tanító közgazdászok szabályszegő merészséget magasztalnak, a lakberendezéssel foglalkozó prémium magazinok 10-12 kolumnát áldoznak a sikeres vállalkozó szofisztikált függönyeire, mediterrán villájára, békésen várakozó jachtjára. Az kimarad a beszámolókból, hogy a mindenkori cégalapító anyagi biztonsága a kikötői rakodómunkásokéval áll egy szinten, hogy pénzügyei státusza körülbelül annyira biztató, mint egy hivatásos szerencsejátékosé, társasági életére pedig még egy remete is fanyalogna.

Nem vicc és nem is véletlen, hogy a vállalkozói életforma minden terhe anonim csoportokban is oldható. Az amerikai startupok mintegy fele öt éven belül bedől. A kockázati tőkével megtámogatott vállalatok többsége nem képes újra megtermelni a befektetést, hozamba fordítani még annyian sem. Havonta bukkan fel egy cikk a világ éppen legértékesebb 9, 15, 39, vagy akár 73 startupjáról, és tényleg nem is hazudnak. De igazán realista képet akkor kapunk, ha ehhez hozzászámítjuk a rengeteg jóval 50 előtt támadó szívrohamot, válást, szakítást, meg mindazt, ami a funkcionális impotenciából következik – mert két éven át matracon aludni az irodában és zacskós spagettin élni már tényleg említést sem érdemel.

Hát akkor szólj a barátodnak!

Kézenfekvő megoldás volna legalább a társadalmi elszigeteltséget azzal orvosolni, hogy az ember régi ismerőseivel vállalkozik. Csakhogy mind tudjuk, mi történt Eduardo Saverin és Mark Zuckerberg között a Facebook első éve után, és egyáltalán nem számított kivételes esetnek. A vállalkozásnak nagyobb lendületet ad, ha barátok helyett befektetők pörgetik – ez viszont üzleti kontrollcsökkenéssel jár. Ritka, hogy a vállalat élén ugyanaz a CEO az eladás, mint az alapítás pillanatában.

Menlo Park. Mire idáig eljutott a Facebook, az alapítók hatalmas barátsága romokban hevertForrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan

Hárman birkóznak egy fejben

„A vállalkozó olyan pályán mozog, amely az ötlettel, a kiváló szakértelemmel indul, de később belép a menedzseri, majd általában tulajdonosi szerep – véli Németh Gergely szervezetpszichológus. – Ez a három figura pedig versenyre kel egymással, és ha mindez ugyanabban az egy fejben történik, az zavart okozhat.”

A szakértő hozzáteszi, bár régóta kutatják, tudományos értelemben nem sikerült azonosítani konkrét vállalkozói személyiségprofilt. Annyi elmondható, hogy a vállalkozó nagy energiával rendelkezik, szakmai érdeklődés és elhivatottság dolgozik benne, nagyon fontos neki az ügy. Mindig új megoldásokat keres, úgy próbál két meglévőt összekötni, hogy ezáltal új értéket hozzon létre, és ehhez olykor a szabályokat is áthágja. Ebből rengeteg kudarc származhat, ami elveheti a kedvét, és akiben nincs lendület, az itt le is áll. De a hajlam a depresszióra általános személyiségelem, nincs külön vállalkozói variációja.

Mikor értik meg a befektetők, hogy nem elég az ötlet?

Németh Gergely szerint a magyar vállalkozókat a rosszul működő vállalkozói környezet, a kiszámíthatatlan hatósági reakciókból adódó frusztráció viseli meg a legjobban. „De ha valakinek van ötlete, amelyet mégsem sikerül működtetni, talán csak arra utal, hogy ő inkább ötletember, mint vállalkozó – magyarázza a pszichológus. – Ez komoly tévesztés. Az elmúlt években ömlött a pénz például a JEREMIE alapokból, de vakon. A befektetési alapok megállnak a remek ötletnél. Pedig ha valaki előáll egy eredeti tervvel, amelyet még akár prezentálni is jól tud, attól még nem biztos, hogy képes csapatot összeállítani és irányítani. Az adminisztratív feladatokkal terhelt vállalkozásépítés egy másik készségkészlet. Egészen ritka, hogy valaki egyszerre kiváló feltaláló, kiváló vállalkozó és kiváló operatív menedzser legyen egy személyben.”

A korral előrehaladva a sikeres vállalkozóban ráadásul elmerevedik a kockázattűrő képesség és a vállalkozói kedv, sajátságos módon a vagyonosodással arányban, folytatja Németh Gergely. Ilyen helyzetben különösen nehéz elviselni az elutasítást. Elképzelhető, hogy ettől egyszer csak feleslegesnek érzi magát. Holott már közhellyé vált mondás, hogy a vállalkozónak nem a vállalkozásban, hanem a vállalkozásán kellene dolgoznia. Azaz feleslegessé tennie magát. Egy idő után ugyanis a vállalkozásnak menedzserre és nem klasszikus vállalkozóra van szüksége. Az ötlet esetében pedig lehet, hogy nem is az ötlet a rossz, csak rosszul prezentálja.

Nem szégyen segítséget kérni

Szerencsére ha valaki fásult és alulmotivált, még nem biztos, hogy depressziós, csak kiégett, elfáradt, de borzasztóan. A depresszió ezzel szemben krónikus állapot, hasonló tünetegyüttessel, amelyből jóval nehezebb kijönni, mint a krónikus fáradtságból. „Mindenesetre tekintsük jelzésértékűnek, amikor elveszítjük a lendületet. Már az álmatlanságnál kérjünk segítséget, ne várjuk meg a szexuális diszfunkciót és a pánikrohamokat” – zárja gondolatait Németh Gergely.

A csodaszerek körülöttünk vannakForrás: Flickr / AnneAdrian

Jogunk van időt tölteni önmagunkkal

A depresszió fizikai levertséggel is járó lelki kimerültség, ezért egyfajta lelki védettséggel meg lehet előzni, mondja Molnár Attila szervezetpszichológus. A legfontosabb, hogy megtaláljuk, mitől töltődünk fel. Ha ezt önzésnek látja a környezetünk, nyugodtan legyünk önzők. Ne aggódjunk, van hozzá jogunk, és ezt senki nem veheti el. Találjuk meg a nekünk való forrást: olvassunk, sportoljunk, ápoljuk azokat a barátságainkat, ahol őszintén kiborulhatunk, ha ettől könnyebbülünk meg. Rengeteget számít, ha minél több időt tudunk tölteni a fontos emberekkel. Mivel azonban mi is része vagyunk a rendszernek, mi is önmagunk fontos ismerőse vagyunk, nem számít egoizmusnak, ha arra szakítunk időt, aminek az egyetlen funkciója, hogy jót tesz nekünk. „Ha nem támad senki, nincs szükségünk lelki páncélra, de ha ki kell növeszteni ezt a páncélt, azt csak úgy tudjuk megtenni, ha foglalkozunk a szükségleteinkkel” – mondja Molnár Attila.

Ezt kerüljük el

Sportoljunk, relaxáljunk, legalábbis próbáljuk ki, de ne szégyelljük, ha nem való nekünk, mondja a pszichológus. Keressük meg a leginkább passzoló formát. Esténként pedig hagyjunk időt magunknak arra, hogy lezárjuk a napot. „Ehhez nem elég, ha az ember lecsukja a szemét. El kell távolodni attól, amivel napközben foglalkoztunk. Kitűnő erre az olvasás, de szigorúan ne szakirodalmat, csakis olyasmit, ami egy másik világba enged át.”

Molnár Attila elmondja még, létezik egy egyszerű, de hatásos gyakorlat, szintén estére: már az ágyban, teljes nyugalomban idézzünk fel három olyan részletet a napunkban, amely adott nekünk valamit. „Egészen apró dolgok is felkerülhetnek a listára: felhívott egy barátom, akivel évek óta nem beszéltem, befejeztem egy régóta húzódó feladatot, szép idő lett.” Hozzáteszi, nincs olyan nap, amelyben ne találnánk ilyen lélekmelengető pillanatot. A legkisebb siker is számít.