A kormány a lakáshitelesekéhez hasonló segítséget nyújt a gépjármű-devizahiteleseknek, jelentette be a nemzetgazdasági miniszter az erdélyi Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.

Varga Mihály elmondta, a kabinet hamarosan dönt a gépjármű-devizahitelek forintosításáról, amely a jelenleginél kedvezőbb feltételeket biztosít majd az érintetteknek. A tárcavezető szerint a devizában nyújtott gépjármű és személyi hitelek állománya közel 300 milliárd forint, a szerződések száma pedig meghaladja a 200 ezret.

Varga Mihály szerint hamarosan döntenek az autóhitelekrőlForrás: MTI/Kovács Tamás

Az NGM közleménye szerint a miniszter utalt az Eurostat friss adataira, amely szerint hazánk dobogós helyen áll az államadósság csökkentésében. Az, hogy a kormányzati szektor GDP-arányos adóssága az elmúlt egy évben Magyarországon csökkent majdnem a legnagyobb mértékben, Varga Mihály szerint azt bizonyítja, hogy a magyar gazdasági reformok működnek.

Orbán beszédére érdemes lesz odafigyelni
Varga Mihály indokolatlannak érzi azokat a megjegyzéseket, amelyek szerint a kormány nem támogatja eléggé a fővárosi tömegközlekedést. A nemzetgazdasági miniszter Tusnádfürdőn adott interjút az Origónak.

2010-ben hazánk Görögországgal egy szinten ált, a tíz legkockázatosabb ország között, mondta Varga Mihály, aki szerint Görögország mára gyakorlatilag csődben, „lélegeztetőgépen” van, Magyarország pedig a talpára állt és a növekedés útjára lépett.

Az Origo korábban egy ügyvédnő segítségével több cikket is készített a témában, ezeket itt érheti el, míg a jegybank tanácsait ezen a linken találja.