Így írt történelmet az Amazon

amazon
Jeff Bezos
Vágólapra másolva!
Az e-kereskedelmi óriás piaci értéke már nagyobb, mint az USA-ban mamuttá nőtt üzletláncé, a Walmartté, ami Európában a Tesco-nak felel meg. Sokáig kételkedtek a cég sikerében, de úgy tűnik, a tényekkel sikerült rácáfolni a lenéző kritikákra.
Vágólapra másolva!

Alulbecsülték

Túlzás nélkül állítható, hogy az amerikai vállalat múlt hét csütörtökön történelmet írt; a cég részvényei a pénteki tőzsdei kereskedés során egyenesen kilőttek, miután a társaság második negyedéves üzleti jelentése napvilágot látott. Az Amazon ugyanis több mint 23 milliárd dolláros (6,44 ezer milliárd forint) árbevételt ért el a második negyedévben, 20 százalékkal magasabbat, mint egy évvel ezelőtt. Ráadásul az eredménysoron is meglepetésnek örülhettek a befektetők, mivel a várt 13 centes veszteséggel szemben 19 centes részvényenkénti profitot jelentett a társaság.

A jó teljesítmény mögött elsősorban az Amazon Web Services szolgáltató ágazata állt, ahol 81 százalékos bevétel növekedést és több, mint az ötszörösére ugró üzemi eredményt könyvelhettek el.

Az Amazon vezér Jeff Bezos Anna Kurnyikova társaságában nyitja meg a kereskedést az amerikai tőzsdén még 2003 augusztusában Forrás: Frank Micelotta/Getty Images

Megőrjítette az Amazon a tőzsdét

A pénteki kereskedés során 10 százalékos emelkedésen ment keresztül az Amazon részvényárfolyama, ami 529,42 dolláron zárt, de nap közben még 580 dollárnál alakított ki csúcsot – számol be a MarketWatch. A részvényárfolyam emelkedésével az Amazon az S&P 500 index cégeinek listáján a 11. helyre lépett elő a piaci kapitalizáció tekintetében, megelőzve ezzel például a Walmartot.

Forrás: Finviz.com, Investor.hu

A legboldogabb cégvezető

Úgy tűnik, jó szériában van az Amazon, mivel sorozatban ez már a harmadik alkalom volt, amikor a közzétett gyorsjelentés hatására legalább 9 százalékkal emelkedett a vállalat részvényeinek árfolyama a következő napi kereskedés során.

Ennek megfelelően Jeff Bezos, a vállalt vezére lassan rekordere lesz az egy nap alatt legtöbbet gazdagodóknak. Ahogy arról az Investor már beszámolt, Bezos részvénycsomagjának értéke közel 7 milliárd dollárral (azaz kb. 2 ezer milliárd forint) ért többet a múlt pénteki tőzsdenyitás utáni árfolyamrobbanásnak köszönhetően, bár ez akkor is csak virtuális nyereség volt, mindaddig, amíg nem relizálódik. Bezos 83,9 millió részvényt birtokol, ez kb. 18 százalékos Amazon tulajdont jelent. Így a teljes pakett értéke már 47 milliárd dollárt tett ki akkor, keddi értéken számolva viszont már 'csak' 44 milliárd dollár. Három hónappal ezelőtt is nagyon jól járt a vállalat feje, az április végi kedvező gyorsjelentés is 5 milliárd dollárral tette őt gazdagabbá, amikor a részvényárfolyam 15 százalékot ugrott.

Jeff Bezos 5 milliárd dollárt keresett egyetlen nap alatt az Amazon részvényeinek szárnyalásával Forrás: Europress / Getty

Mennyivel ér többet a piacon?

Az év eleje óta az Amazon részvényei 70 százalékkal híztak, újabb történelmi csúcsokat elérve.

A cég piaci értéke 22,1 milliárd dollárral növekedett péntek óta, így az Amazon piaci kapitalizációja 247,47 milliárd dollár (69,29 ezer milliárd forint). A részvények július havi teljesítménye pedig 2010 szeptember óta a legjobb lehet.

Ezt a sztorit nagyon kajálják a befektetők. Forrás: Investing.com