Könnyebb lesz bliccelni a BKV-n

bliccelő
BKV / BKK ellenőrök és Közterület-felügyelők intézkednek. 2015.05.27.
Vágólapra másolva!
Újraszabályozza a BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság azt, hogy pontosan hogyan kell az ellenőröknek és a köztereseknek lefolytatniuk az ellenőrzéseket. A szabályozás azt is pontosan meghatározza, hogy az ellenőrök milyen öltözéket nem vehetnek fel, hogyan kell, és hogyan nem szabad viselkedniük.
Vágólapra másolva!

A BKK és a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) június 18-án állapodott meg az új szabályozásról, amelyben precízen meghatározzák, mit tehetnek, és mit nem az ellenőrök, illetve a társaságukban intézkedő közterület-felügyelők, értesült a VS.hu.

Kevesebb közteres, kisebb csapatok

A lap úgy tudja, a BKK átengedi az ellenőrzések szervezését a FÖRI-nek. Csökkenteni fogják a járatokon dolgozó közterületesek létszámát: eddig naponta 50-70 fő teljesített szolgálatot az ellenőrökkel, júliustól viszont csak 20-an dolgoznak műszakonként.

A jövőben az ellenőrzést végző csapatok felállása egy ellenőr mellett két közterületes lesz.

Ha nem jön a rendőr, a bliccelőt el kell engedni

Változik az is, hogyan kell lefolytatni egy ellenőrzést. Eszerint a jegyellenőrzést csak az ellenőr végezheti, a közterületes sem ebben, sem a pótdíj kiszabásában nem vehet részt.

Ugyancsak az ellenőrnek kell először felkérnie az utast a személyazonossága igazolására, majd ha az utas erre nem hajlandó, akkor az ellenőrnek külön fel kell kérnie a felügyelőt, hogy intézkedjen, különben a közteres nem csinálhat semmit.

Ha a felkérés megtörtént, a felügyelőnek igazolnia kell magát, és el kell mondania az intézkedés okát és folyamatát az utasnak.

Az ellenőrnek fel kell kérnie a közterest, hogy intézkedjen, különben nem tehet semmit Forrás: facebook.com/kocsan.mari

A közterület-felügyelő kényszerintézkedést alkalmazhat, amennyiben az utas nem működik együtt, de ezt megelőzően ennek következményeire is fel kell hívnia a bliccelő figyelmét. Az adatok felírása után a személyazonossági okmányokat haladéktalanul vissza kell adnia az utasnak, és tájékoztatni arról, hol tehet panaszt.

Ha a felügyelőnek is ellenáll az utas, előbbi rendőri intézkedést kérhet, ha viszont a rendőr nem érkezik meg 15 percen belül, köteles figyelmeztetéssel elengedni.

Nem teheti zsebre a kezét

A szabályozás azt is pontosan meghatározza, milyen ruhát vehetnek fel az ellenőrök, és hogyan kell, illetve hogyan tilos viselkedniük. Nem vehetnek fel nyitott lábbelit, rövidnadrágot, melegítőnadrágot és hivatásos eljáráshoz nem illő mintával vagy felirattal ellátott ruhát.

Az ellenőröknek tilos leülni, olvasni, enni, zenét hallgatni, rágógumizni, kezüket zsebre vágni.

Nem lehet náluk esernyő, szatyor, hátizsák, ételhordó. Munka közben nem folytathatnak "intim tartalmú érintkezéseket".