A cégalapítás lépései, az ötlettől a megvalósításig

vállalkozás, vállalkozó, kkv, festés, üzlethelyiség, fiatalok,
High angle view of young couple painting room of flat, lying down on floor, smiling.
Vágólapra másolva!
A vállalkozókat nagyon sok gazdasági, marketing, HR, és pénzügyi szakirodalom segítik, hogy sikeresek legyenek. A kezdetekről viszont ritkán esik szó: hogyan kell vállalkozást indítani? Milyen folyamatok előzik meg? Erről beszélgettek a vállalkozó és vállalkozni vágyó nők a Fánk Club kerekasztalbeszélgetésén.
Vágólapra másolva!

0. pont

A vállalkozásindításnak mindig az a legelső lépése, hogy felmerül a változás igénye. Valami mást csináljon az ember, vagy máshogy, mint eddig. A vállalkozáshoz szükséges löket lehet egy jó ötlet, vagy a „tele van a hócipőm” érzés. Mindez önmagában még kevés, ebből csak akkor születik vállalkozás, ha az érzés és az ötlet tettekkel társul.

Forrás: Photononstop/Eric Audras

1. pont

Miután megvan az ötlet, nézzük meg a piacot, lássuk tisztán a lehetőségeket. Az első igazi lépés ügyfélszegmentálással kezdődik, tehát meg kell határozni, hogy ki a célcsoport. A mindenki nem opció, hiszen valakit meg lehet szólítani, de bárkit, akárkit és mindenkit nem.

A potenciális ügyfelek fejével kell gondolkodni ahhoz, hogy megfogjuk őket.

Hogy érzik magukat, milyen élethelyzetekre és problémákra keresnek megoldást. Ha ezzel végeztünk, jöhet a piackutatás. Nézzük meg, hogy a megcélzott piacunknak kik a szereplői, milyen termékekkel foglalkoznak, milyen árakon, és ami az egyik legfontosabb: mit tudok kínálni, amivel több és egyedi leszek a terepen.

2. pont

Amikor tisztában vagyunk a piaccal és a leendő ügyfélkörrel, akkor keressünk stratégiai partnereket. Egyre gyakoribb, hogy a leendő vállalkozók feltérképezik, hogy kikkel tudnak együttműködni. Időt és energiát kell ráfordítani, de megéri. Bíró Andrea tanácsadó szerint olyan partnert keressünk, aki minőségben, küldetésben hozzánk hasonló értékeket képvisel, és tevékenységük kiegészítheti a miénket. Ez az együttműködés a tapasztalatok szerint hamar kifizetődő.

Forrás: Photononstop/Philippe Turpin

3. pont

Az előkészületek egyik elengedhetetlen szegmense a pénzügyi terv. Először ne a leendő cég, hanem a saját pénzügyi lehetőségeinket vizsgáljuk meg. Érdemes átgondoltan meghatározni, hogy

mennyi tartalékra van szükség ahhoz, hogy ki tudjuk várni, amíg beindul a vállalkozás, és elkezd folyamatos jövedelmet termelni.

Addig is élni kell, járulékokat fizetni, adott esetben helyiséget bérelni, és még hosszan lehetne sorolni, milyen kiadásokra kell számítani. A tapasztalt vállalkozók szerint 6-12 hónapnyi tartalékra van szükség. Ennyi idő alatt be kell indulnia úgy a cégnek, hogy kiszámítható bevételt hozzon. Ezt követően lehet megírni az üzleti tervet.

4. pont

Hiteles és megbízható szakembereket kell találni. Elsősorban egy jó könyvelőre és adótanácsadóra lesz szükség, akivel átbeszélhetjük terveinket, segítenek abban, hogy olyan típusú céget alapítsunk, amely legjobban passzol az elképzeléseinkhez.

A tapasztalt vállalkozók szerint legalább 3-4 könyvelőt érdemes megkeresni, mielőtt megbízunk valakit.

A választásnál kizárólag a szakmaiság legyen a kritérium, hiszen egy jó könyvelő és adótanácsadó igen sokat spórolhat a vállalkozásunknak.

5. pont

Ha végére értünk a hosszú kutatásnak, a fent említett lépéseket mind megtettük, és még mindig életképes az ötlet, akkor nincs más hátra: hozzuk létre a vállalkozást – született meg a konklúzió a Fánk Club kerekasztalbeszélgetésén.