Megérkezett Budapestre a világ leghosszabb villamosa

caf villamos érkezése
Vágólapra másolva!
Három darabban, ennyi kamionra fért csak fel.
Vágólapra másolva!

Július 28-án, kedden éjjel megérkezett Budapestre a világ leghosszabb villamosa, az 56 méteres CAF, tudósít az Iho.hu. Egész pontosan a 2101-es pályaszámú kocsi érkezett meg. Egyelőre három darabban van, ugyanis csak három kamionra fért fel.

Megérkezett az első budapesti CAF Forrás: (c) Attila VOROS/Vorosattila.Com

Szeptembertől forgalomba állnak

A rövid CAF-ok közben rendületlenül róják a kilométereket, nemsokára meglesz az NKH által igényelt tízezer kilométer. A tervek szerint szeptembertől már utasokat is szállítanak. A rövid CAF-okból 35, a hosszúakból 12 érkezik Budapestre, az 1-es, a 3-as, a 19-es és a 61-es vonalon fognak dolgozni.