Nekiment az Európai Bizottságnak a német pénzügyminiszter

Wolfgang Schauble, német pénzügyminiszter,
Vágólapra másolva!
Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter a görög válság kezelése körüli hatásköri viták miatt javasolja, hogy bizonyos területeken szűkítsék, és rendezzék újra az Európai Bizottság jogosítványait – jelentette szerdán online kiadásában a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Vágólapra másolva!

A FAZ értesülése szerint Schäuble úgy véli, hogy az EB nem alkalmas arra, hogy egyre határozottabb politikai szerepvállalása mellett betöltse eredeti funkcióját, az uniós szerződések és jogszabályok érvényesülésének ellenőrzését.

Wolfgang Schauble, német pénzügyminiszter átalakítaná az unió intézményrendszerét Forrás: AFP

Ezért „a szerződések őre" funkciót le kell választani a bizottságról, és a feladatokat át kell adni új, politikailag független intézményeknek. Például a versenyjogi szabályok betartásának ellenőrzésére fel kell állítani egy uniós gazdasági versenyhivatalt.

A FAZ szerint Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter felkarolja Schäuble kezdeményezését, amely így a 2016-os holland soros uniós elnökség programjának egyik fő témája lesz.